A weboldal sütiket használ. A böngészéssel ezt elfogadod. További információ.

Get Adobe Flash player

Ökopiaci áruk

random4.jpg

Hírlevél feliratkozás

Facebook

 

Facebook

 

Bejelentkezés

„Már nem a pénzről szól, hanem a jó érzésről„ – interjú Zöldi Lajossal és lányával, Veronikával

 

Zöldi Lajos marhatenyésztő volt, amikor felmerült benne, hogy több lábon kellene állni. Némi kutakodás után elkezdett mandulát termeszteni. Azóta eltelt 15 év, a lányát is bevonta a gazdaságba, a piacon vele, Zöldi Veronikával találkozhatnak a vásárlók. Apával és lányával beszélgettünk ezen a héten.


Mióta biogazdálkodik?

Lajos: Valamikor szarvasmarhát tartottunk, és felütötte a fejét egy száj- és körömfájás járvány Angliában. Akkor úgy éreztem, hogy a gazdaságunk nagyon egy lábon áll. Ez 2000-2002. körül történt. Elkezdtünk valami gyümölcsben is gondolkodni. Azt láttuk, hogy a mandula nagyon szereti Monor környékét, ezért döntöttünk emellett. A bio mellett pedig azért, mert akkor már 45 éves voltam, elég sok mérget szétszórtam életemben, és úgy gondoltam, megpróbálom  ezt a másik utat is. Kihívás is volt, egyébként a mai napig is az. Elég nagy ültetvényem van, 7 hektár. Nagyüzemi mennyiségű területen bioban gazdálkodni egészen más, mint az, amit gyerekkoromban, a kisparaszti világban a megtapasztaltam, amikor még nem volt növényvédő szer, nem volt műtrágya. A kezdetekkor tehát kihívást is láttam benne, és ki akartam próbálni.

Az Ökopiachoz mikor csatlakozott?

Lajos: 2007-2008 körül, tehát tulajdonképpen, amikor már 5-6 éves volt az ültetvény és valamennyit termett eladásra, akkor kezdtünk a piacra járni vele. Máshol nem is értékesítünk a bio mandulánkat. Az minimális mennyiség, hogy néha egy-egy cukrász vagy valaki vesz egy 10-15 kg-ot tőlünk. Az nem tétel.

Miben más a bio mandula a fogyasztók számára, mint a konvencionális?

Lajos: Nyilván azért érdemes biot venni, mert növényvédő szer maradvány nincs benne. Itt elsősorban gomba elleni felszívódó szerekre és rovarölő szerekre gondolok, amiket mi ugye nem használhatunk. 4 fajtát termelek, ízvilágra is teljesen mások. Sajnos a puha héjúakat nagyon nehéz termelni, betegségre sokkal érzékenyebbek, mint a kemény héjúak, pedig én azoknak az ízét szeretem jobban.

Családi vállalkozásban csinálják?

Lajos: Igen, szigorúan családi vállalkozásban. Ideiglenes munkások betakarításra néha vannak, nem sok, mert sajnos jelentősebb munkaerőt már nem lehet kapni. Betakarítási időn kívül, év közben szigorúan csak a család végzi a munkát.

Fel is dolgozza a mandulát?

Lajos: Pirított mandulát készítünk még, ebből barna héjas és blansírozott verziót is. Mandulavajat, mandulatejet nem készítek. Hogy mi ennek az oka?  Nincs időnk arra, hogy intenzívebb feldolgozáson törjük a fejünket. Az idő meg eljár. Én már 60 éves vagyok, a két fiam másfele orientálódik, a lányom a gazdaságban dolgozik, de azt várom, hogy férjhez menjen és szüljön unokákat. Akkor valószínű, hogy a mandulatermesztést is befejezzük.  

Miért gondolja így?

Lajos: Nem fizeti meg a világ. Amikor elkezdtem ültetni a fákat, mindenféle szakirodalmat elolvastam, körbenéztem a piacokon az árak tekintetében is. A pirított mandula akkor, ezelőtt 15-16 évvel kb. kétszer ennyiért volt eladható. Mandulát termeszteni nagyon kézimunka-igényes, nem tudjuk gépiesíteni. A puha héjú fajtákat pedig világszinten vágják már, nem is ültetnek már újakat, mert nem tudják feldolgozni, csak a kemény héjú mandulát. Nekem az ültetvényem nagy része puha héjú fajta, nehéz feldolgozni. Volt úgy 15 év, amíg besegített ez a gazdaság a családnak, a gyerekek zsebpénzt csináltak belőle, de most már fő profilnak sok. Én ugye paraszti származású vagyok, szerettem életemben mindig a földdel dolgozni, és jól éreztem magam. A mai napig is, ha kint vagyok a földön, nagyon jó érzés, de már nem a pénzről szól, hanem a jó érzésről.

A piacon hogy érzi magát?

Lajos: Én nem járok a piacra, a gyerekek szoktak. Ők mesélik, hogy sokan meg vannak elégedve a termékkel, visszajárnak. Törzsvásárlói gárda mindig kialakult. Komoly vásárlóréteg van, a nyári szezonális turista időszakban mindig jön egy holland, német vagy spanyol, aki nagyobb mennyiséget vesz és viszi haza. De az a tendencia, sajnos, hogy kevesebb a vevő, és jobban meggondolják, mire költenek.

A mandulával egész évben kint tud lenni a piacon?

Lajos: Igen, egész évben. Ha rossz a termés, előfordult már, hogy néhány hónapig nem voltunk, amíg az új termés nem jött, de most az utóbbi években jobban figyelve a metszésre és a növényvédelemre, megfelelő szintű terméshozamok vannak, és így kint tudunk lenni már harmadik éve folyamatosan. De mivel a piacon nem én vagyok ott, át is adom a szót a lányomnak.

Veronika: A vevőktől azt hallom, hogy nagyon jó ízűek a manduláink. Kifejezetten van egy fajta, a tétényi bőtermő, ami nagyon kellemes marcipános utóízzel rendelkezik. Van, aki kifejezetten ezért jön hozzánk, hogy ezt az aromás mandulafajtát kérje.

Süteménybe akkor ez jobb, mint a hagyományos?

Veronika: Igen, de csak úgy, nassoláshoz is jó, mert nagyon kellemes ízvilágú.


Önök mit készítenek belőle otthon?

Veronika: Marcipánt szoktunk. De süteményekre is tesszük.

A marcipán hogy készül?

Veronika: Ledaráljuk nagyon apróra, krémesre a mandulát, és mézzel édesítjük, hogy az állaga is meglegyen. Még egy kicsi víz kell hozzá. Egy hagyományos ízű mandulához pár szem keserű mandulát teszünk. Így összekeverve szoktunk kis golyókat csinálni, és étcsokival leöntjük. Ezt a piacra nem visszük, házi kipróbálásra viszont ajánlom.

 


 

Köszönjük a beszélgetést!