Interjú a Piszkei Öko Kft. vezetőjével, Ollé Sándorral

A Kenyérsütés világnapját ünnepeljük október 16-án. A Biokultúra Ökopiacon is lehet  kenyeret venni több árusnál is. Interjút készítettünk többek között a Piszkei Öko Kft. vezetőjével is, amit lentebb lehet olvasni.

Mióta működik a Piszkei Öko Pékség?

A cég 1992 óta létezik, a 90-es években a Biokultúra Ökopiac első árusai között voltunk. 2000 óta bio pékárut készítünk. Úttörők voltunk Magyarországon abban, hogy a sütőipar elinduljon a bio irányába.

Mekkora cég áll a Piszkei Öko termékei mögött?

2 saját pékáru-üzletünk működik, ezen kívül az ökopiaci standunk. 40 fő dolgozik nálunk. Én végzettségem szerint cukrász és pékmester vagyok, de dolgozik nálunk élelmiszermérnök is, összetett a csapatunk. Termékeinket 220 üzletbe szállítjuk, zömében kis bioboltokba.

Magyarországon egyedülálló, hogy bio malom és bio pékség is vagyunk egyben. Mi őröljük, hántoljuk a búzát, majd abból sütjük a kenyeret és egyéb pékárut. Így a legfrissebb az alapanyagból tudunk dolgozni, ami a minőségen is érezhető.

Hány féle pékáru található Önöknél?

Kézműves pékség vagyunk, 300 fajta termékünk van, amelyek 70%-a az ökopiaci standunkon is kapható. Lisztek, pelyhek, maglisztek, péksütemények…

Kinek ajánlja a Piszkei Öko termékeit?

Az egészséges életmódot folytatóknak. Akár egy megelőző, tudatos döntés részeként figyelnek oda az egészségükre, vagy esetleg valamilyen betegség miatt.  Termékeink nagy többsége „mindenmentes”, bármilyen allergiával fogyaszthatóak, bármilyen diétába beilleszthetőek.

Sándor, Ön nem csak egy cégvezető, de szívéből-lelkéből jönnek a termékei, igaz?

20 éve jógázom, és ehhez az életmódhoz szorosan kötődő, erőszakmentes étrendet követek a testi-lelki egészségem érdekében. Ez tesz hitelessé a vásárlók felé is, hiszen amit nekik ajánlok, azt fogyasztom én is már évtizedek óta, és érzem a pozitív hatását.

A vásárlók elégedettsége mellett a Piszkei Öko a szakma elismerését is kivívta.

Igen, a céget többször is díjazta a Magyar Biokultúra Szövetség. 2017-ben a szakmai zsűri különdíját nyertük el. Ezen felül különböző termékeink 6x nyertek szakmai díjat, 3x pedig közönségdíjat. Én magam 2006-ban Pro Biokultúra díjat kaptam.

Gratulálunk és köszönjük a beszélgetést!