Új húsárus bukkant fel néhány héttel ezelőtt az Ökopiacon. Gömöri Endre, a Gömöri Bio Hús tulajdonosa interjúnkban mutatja be családi vállalkozását.
Interjú Ökopiaci árusainkkal
„Mint egy kaparós sorsjegy: a vevő megkapja, amiért fizet, de ha szerencséje van, akkor XL méret is lesz a dobozban” – Interjú Szokolai Gáborral
Szokolai Gábor és felesége, Judit új árusok az Ökopiacon Éden Major Biogazdálkodásukkal. Tojásaikkal az elmúlt hétvégén debütáltak nálunk, és mint kiderült, a pult mögött két lelkes fiatal, és egy kedves élettörténet áll.
„Azt kell megérteni vásárlói szemszögből, hogy a pénzünk szavazat.” – Interjú a Zeitler Bio Markettel
Zeitler Csongor és felesége, Zeitler-Borsos Imola Flóra közel egy hónapja tűntek fel az Ökopiacon különleges termékeikkel. Felkértük őket, meséljenek az Olvasóknak termékeikről és hátterükről.
„Célunk a kisgyerekes családokat, bennük a gyerekeket, megtanítani az egészségtudatos életmódra” – Interjú Trencséni Sándor szőlősgazdával
Trencséni Sándor szőlősgazda új árus az Ökopiacon. A KomBioval közös standon találják meg a vásárlók, körülbelül egy hónapig még mindenképp, amíg a szőlőkínálata kitart. S mit árusít még? Kiderül a következő beszélgetésünkből. Mióta biogazdálkodik? 5 éve. A telepítés...
„Gyerekkorunk óta ezt láttuk, hogy minél kevesebb a vegyszer, annál jobb” – Interjú a Biofakturával
Hámori Andrea és öccse, Árpád igazgatják azt a tiszanagyfalui gazdaságot, ahol a Biofaktura finom és egészséges gyümölcslevei, zöldséglevei készülnek. Saját termesztésű zöldségeiket, gyümölcseiket saját üzemükben dolgozzák fel nagy sikerrel, hiszen termékeik már több...
„Nem csak a természetet védem, hanem a családomat is” – Interjú Bodor Lászlóval
Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele… szól a népdal. Hogy az Ökopiacon is árusító szőlősgazda, Bodor László családja véletlenül kapta-e ezt a nevet, vagy őseinek köze volt a bodor szőlőlevelekhez, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a család finom, édes...
„Nagyon szeretek az emberekkel találkozni és személyesen eladni”- Interjú Haris Mária iparművésszel
Haris Mária kézi szövésű, zsűrizett kézműves termékeivel van jelen az Ökopiac árusai között. Minden portékáját saját maga készíti. Beszélgetésünk ideje alatt is folyamatosan járt a keze, épp egy új sapkát kötött, közben minden elsétáló piacozóra rámosolygott, és a...
„Ha már mezőgazdasággal foglalkozunk, akkor az az ember javát szolgálja” – Interjú a Zöld Tanya őstermelőivel
A Zöld Tanya standjával néhány hete találkozhatnak az Ökopiac látogatói. A két őstermelő, Bálint Tibor és Szűcs Tibor, akik a gazdaság mögött állnak, már régóta várnak a csatlakozás lehetőségére. Eheti interjúnkban őket mutatjuk be. Ki a főnök közöttetek? Bálint T.:...
„Más szemlélet kellett az ökológiai gazdálkodáshoz, de semmi különleges, megoldhatatlan dolog, csak egyszerűen más” – Interjú Ács Sándornéval
Ács Sándorné, Éva igazi újrakezdő az ökológiai gazdálkodás terén, ám ritka nagy derűvel teszi dolgát. A Kishantosi Nonprofit Kft. terményeit kínálja az Ökopiacon, de a zöldség-gyümölcsön kívül háttértörténetét és életszemléletét is érdemes megismerni, nagyon...
„Fontos, hogy a vásárlók megnézzék, megkérdezzék, hogy honnan származik, amit megvesznek.” – Interjú Siskó Sándorral
Siskó Sándor és családja a Csongrád megyei Tiszaszigeten gazdálkodik, 19 éve minősített, 40 hektáros területén. Ezen a héten őt választottuk beszélgetőpartnerünkké, azzal a céllal, hogy közelebbről bemutathassuk a vásárlóknak. Mióta biogazdálkodnak? 2000 óta. Mi vitte...
„A méhviaszos kendő élettartama hosszú, akár 1 év is lehet, ami még tovább hosszabbítható, majd élettartama végén komposztálható.” – Interjú Vörös Nikolettel
Vörös Nikolett édesapja, a méhész Vörös Imre standján kezdte el árusítani méhviaszos ételcsomagoló kendőit idén tavasszal. A Műanyagmentes Július kampány zárásaként ezen a héten őt és ökopiaci portékáit mutatjuk be. Milyen termékeket hozol az Ökopiacra? Egyelőre csak...
„Söreinket azoknak ajánljuk, akik a talajvizek, az élőhelyek egészségére vigyáznak a saját egészségükkel együtt. ” – Interjú Szemerey Zoltánnal, a Pécsi Sörfőzde tulajdonosával
2019. őszén jelent meg az Ökopiac pavilonsorán a Pécsi Sörfőzde. Akkor kétféle dobozos sört árultak, a kínálat mostanra bővült. A magyar sörfogyasztás a hidegebb évszakokban alábbhagy, de itt a nyár, a grillszezon, strandszezon és a kánikula, itt az ideje megkóstolni...
„Biogazdálkodásban találtuk meg az értékrendünk szerinti következetes, tudatos élet útját” – Interjú Bolvári Csabával
Vásárlóink egy új standot fedezhettek fel az év elejétől az Ökopiacon, az ott árusító Bolvári Csabát és feleségét, Júliát viszont már ismerős arcként köszönthették. Csaba ugyanis évekig a Zsámboki Biokertnél gazdálkodott, neki köszönhettük, hogy a leghidegebb téli...
„Már megszerettek az ökopiaci vevők, hála Istennek, hiányolnak” – Interjú Szabó György, levendulatermesztővel
Ismét itt a levendulaszezon, és visszatér az Ökopiacra időszakos árusunk, Szabó György. Gyuri Kecskemét melletti földjén nevelgeti levenduláit, amelyeket nagy csokrokba kötve hoz a szombati piacra, kizárólag a szezonban. Olvasd el vele készült beszélgetésünket! Mikor...
Olyan régóta biogazdálkodik, hogy idejét sem tudja, mikor kezdte – Interjú Dr. Terjéki Józseffel
Dr. Terjéki József tiszajenői gazda matematikus volt, majd a hazai Biokultúra közösség egyik első tagja lett. Csak legyint a kezével, amikor az évszámról kérdezem, olyan régóta biogazdálkodik, hogy idejét sem tudja, mikor kezdte. Az Ökopiacon sokan csak „kecskesajtos...
„Nem lehet mindenkinek megfelelni, de 98%-ban elégedettek a vásárlóim.” – Interjú Jakubik Csabával
A csévharaszti biogazda, Jakubik Csaba júliustól áprilisig árusítja terményeit az Ökopiacon. Zöldségeiből finom húslevesek, szendvicskrémek vagy lecsó is készíthető. Termőföldjén szinte minden munkát egyedül végez, elkötelezett a biogazdálkodás iránt, mivel saját...
„Elkötelezett vagyok, én magam és a családom is bio termékeket fogyaszt.” – Interjú a Lui-Bioval
Gál Kata, a Lui-Bio Kft. tulajdonosa egy József körúti bioboltot álmodott meg családjával, amelyet Bio-Csemege néven üzemeltet. A vállalkozás hamar kitelepült az Ökopiacra is, a vásárlók nagy örömére. A piaci standot hétről hétre Kata felnőtt fiai viszik, ők állítják...
„Megtetszett a kenyérkészítés lehetősége, ezért kitanultam a szakmát” – Interjú a Vidékikenyérrel
Virágh István és felesége, Ildikó a könnyen megjegyezhető ’Vidékikenyér’ néven készítenek bio pékárukat. A Vidékikenyér nemcsak bio és kézműves, de szeretettel is készül. A pékség új belépő a Biokultúra Ökopiacon, de 10 éve tagja már a Galgafarm Szövetkezetnek, amely...
„A piaci árusítás közben folyamatosan alkalmazkodtunk a vevők igényeihez” – Interjú Szalóki Zsuzsával
A Gyűrűfűn található Tündérmajor kecsketanya gazdája és gazdasszonya Kulcsár András és Szalóki Zsuzsa. 25 éve készítik ízletes kecskesajtjaikat, amelyeket az Ökopiacra is kihoznak. Közönségük már arra is rávette őket, hogy további kecsketejtermékekkel is...
„Hiszünk abban, hogy minőségi ételektől az életünk is minőségibb lesz.” – Interjú a Vegán Falatokkal
A Vegán Falatok standja új belépő az Ökopiacra, két lelkes tulajdonosa viszont biztos minden piacozó számára ismerős. Nagy Éva és Sebestyén Tibor évekig voltak jelen egy másik stand alkalmazottjaiként, ma viszont már saját kisvállalkozásukat építik. A vegán életmód és...
„Nagyon fontos elgondolkodnunk, hogy a magyar biotermelésben ki lesz a következő generáció.” – Interjú a Zsámboki Biokerttel
Matthew Hayes 1995-ben költözött Angliából hazánkba, és a kint tanult biotermesztést megvalósítva néhány évvel később biogazdaságot alapított. Ma már mindenki ismeri az Ökopiacon, ahova 1999 óta jár ki portékáival. Angliából érkezett és letelepedett Magyarországon....
„A vevőktől tanultam az egészséges táplálkozást, azóta saját fogyasztásra biozöldséget is termesztek.” – Interjú Katulin Ilonával
Ilona üllői bioméhész, 13 éve van jelen az Ökopiacon biotermékeivel. Ezen a héten vele beszélgettünk arról, mi mindenbe használható fel a méz, és mik a fajtaméz feltételei. Ön családi vállalkozásként méhészkedik? Ketten végezzük a munkát a férjemmel, nincsenek...
„Soha nem voltam vegyszerbarát” – Interjú Losonczi Gizi nénivel
Gizit, vagy sokaknak Gizi nénit az Organik Kingdom és a Molnár Biokert sátra között kisebb standon találják meg a vásárlók. Különös ismertetőjelei a már messziről csalogató, friss pattogatott kukorica illat és a szép rongyszőnyegek. Gizi azonban sok...
„Az a legcsodálatosabb, amikor valaki vesz két tövet, hogy legyen saját paradicsom a gyerekének.” – Interjú Di Gleria Zsuzsannával
Di Gleria Zsuzsanna érdekes nevét férje, Zsolt olasz származásának köszönheti. Ezek a rokoni szálak hozhatták a paradicsom- és padlizsánmániát is a családjukba. Zsuzsannáék minden tavasszal sok fajta zöldségpalántát kínálnak az Ökopiacon, ezen a héten is ez a téma...
„Figyeljünk az állatokra, ne csak eszközként használjuk őket” – Interjú Szabó Márton bioméhésszel
Márton gyerekként nevelkedett bele édesapja hobbijába és hivatásába, a méhészkedésbe, de csak 5 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy következő generációként maga is a méhészet útjára lép. Saját történetétől a globális méhpusztulás okáig több érdekességről is beszélgettünk....
„A bio nem termékfajta, hanem életforma” – Interjú a Biomalom Kft-vel
Smuk Tiborral, a pásztói Biomalom Kft. igazgatójával beszélgettünk, aki azt vallja, hogy a bio nem termékfajta, hanem életforma. Amint elkezdett bioval foglalkozni, az életében hirtelen minden erről kezdett el szólni. Egy 150 éves, nem automatizált malomban készülnek...
„Dacból lettem biogazda” – Interjú Kovács Lászlóval
Kovács László testnevelőtanárként került Budapestről Kecskemétre, de hamarosan új élete kezdődött: tanyát vett a közeli Lajosmizsén és gazdálkodni kezdett. Az első kapavágástól kezdve a bio szabályainak megfelelően működteti gazdaságát, sőt, saját szabályai még annál...
„Chips helyett aszalt cékla, gumicukor helyett aszalt meggy a gyerekeknek” – Interjú a BIOFidellel
Ezen a héten a tél végi szezonba szeretnénk egy kis nyári ízvilágot csempészni. Ezért Farkas Judittal, a BIOFidel márka mögött álló Fidel Kft. kereskedelmi és marketing vezetőjével beszélgettünk. Saját maguk termelik a gyümölcsöt, amit feldolgoznak? A nagy része...
„A japánok egészségesen élnek, tiszta az élelmiszerük.„ – Interjú Simon Tamással
Az Ökopiacra nem csak a bőséges bioélelmiszer kínálatért érdemes kijárni, hiszen akár egész hétre be tud vásárolni, aki szeretne. Többek közt női intimhigiéniai termékeket és japán konyhai alapanyagokat is árul Simon Tamás standja, ahol hosszú évek óta édesanyjával,...
„Az ökopiaci légkört kikapcsolódásnak élem meg az egész heti lótás-futás után” – Interjú az Everclean Bt-vel
Molnár Szilvi 2017-ben vette át az Everclean standját a korábbi tulajdonostól és azóta látványos a fejlődés a kínálatában. Erről az alig másfél éves folyamatról mesélt nekünk. Körülbelül másfél éve bukkantál fel először az Ökopiacon, mint árus, az Everclean standját...
„Dolgozunk, hogy jót csináljunk.” – Interjú a Lét-Reform Original Kft.-vel
Benes Dorottya, a Lét-Reform vezetője mesél 20 éves bio sütödéjük történetéről és színes ökopiaci kínálatukról. Hogyan fogalmazod meg, hogy mivel is foglalkoztok, hiszen annyiféle terméketeket lehet fellelni a piacon? Cukrászat és pékség vagyunk, nagyobb mennyiségben...
„A biotermékek piaca mennyiségileg telítődött, a minőségben lehet még fejlődni.” – Interjú az Organic Kingdommal
Németh Gyulával, az Organic Kingdom Kft. ügyvezetőjével beszélgetünk olyan fontos kérdésekről, mint hogy miben tud fejlődni a biogazdálkodók piaca, megterem-e magyar földön a Pink Lady almafajta, és miért tartják fontosnak, hogy kihagyás nélkül jelen legyenek a...
„Ne sokat, de finomat! Egészségesen, természetesen.” – Interjú Pali bácsival
Lakó Pali bácsi és felesége közel 18 éve népszerű szereplői az Ökopiac életének. Pali bácsi frissen sütött finomságaiért még a szombaton korán munkába indulók is a piac felé kanyarítják útjukat, és az árusok is szívesen reggeliznek nála, mielőtt a szombati...
„A megélhetés miatt vágtunk bele, aztán a szemléletváltás már jött magától.” – Interjú a BioMag-Malommal
Németh István, a csak „rábcakapiak” néven ismert BioMag-Malom Kft. tulajdonosa. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk vele, no meg arról, hogy a téli betárolható zöldségekből nagy tételben is vásárolhat náluk a piac közönsége, az igényeket november végéig várják....
„Sérült embereknek adunk munkát, megpróbáljuk családias módon kezelni, és tenni a jót” – Interjú a Napsugár ’67 Alapítvánnyal
Ébner Gyuláné, az alapítvány elnöke hétről hétre bio süteményeket árul az Ökopiacon, amelynek teljes bevétele az alapítvány ügyét szolgálja. Tekintsen most egy picit a süteményes pult mögé! Mivel foglalkozik az alapítványuk? Biogazdálkodással és bio sütemények...
„Azt gondolom, 15-20 év múlva Magyarországon a bio szinte evidencia lesz„ – Interjú Komáromi Jánossal
Komáromi János 7 éve minősített biogazda, de mindössze augusztus óta árusítja termékeit az Ökopiacon. A vásárlók már kezdik megismerni nevét és minőségi termékeit. A nagydorogi biogazda a termelés és feldolgozás teljes folyamatát saját üzemeiben végzi. Nagyapja...
„Már nem a pénzről szól, hanem a jó érzésről„ – Interjú Zöldi Lajossal és lányával, Veronikával
Zöldi Lajos marhatenyésztő volt, amikor felmerült benne, hogy több lábon kellene állni. Némi kutakodás után elkezdett mandulát termeszteni. Azóta eltelt 15 év, a lányát is bevonta a gazdaságba, a piacon vele, Zöldi Veronikával találkozhatnak a vásárlók. Apával és...
„A vásárlóközönség foltmentes, fotogén almát vár, de közben kérdezi: „ugye nem volt permetezve?” – Interjú Horváth Lászlóval
Családja 80 éve termel almát, de 16 évvel ezelőtt úgy döntött, átáll a biogazdálkodásra. Az első időszak nem volt könnyű, még nagy családi viták is keletkeztek belőle, de mára mindannyian vállvetve biogazdálkodnak. 42 fajta almát termesztenek, egy-egy időszakban is...
„A természettel közösen szerettünk volna bort készíteni, nem a mi terveinkbe belerángatni a természetet” – Interjú a Dobosi Pincészettel
Mint tudjuk, jó bornak nem kell cégér, terjed a híre szájról szájra. Igaz ez a Dobosi bio borra is, amely épp a napokban hozta el a Mundus Vini, a legnagyobb biobor verseny aranyérmét, amihez gratulálunk! Hogy mit is jelent ez a díj pontosan, és hogyan alakult az...
„Ha mindent vegyszerrel oldunk meg, az a biológiai sokféleségnek árt.” – Interjú Varga Endrével
[vc_row][vc_column][vc_column_text css=".vc_custom_1601559686545{margin-bottom: 0px !important;}"]Varga Endre 18 éve biogazdálkodik. Előtte teljesen más pályán dolgozott, de nagy álma volt, hogy közelebb kerüljön a természethez, végül egy plébános vezette rá a...
„Nálunk valami olyan kenyérélményt találnak meg a vevők, ami nagyon mélyre megy” – Interjú a Pipacs Pékséggel
Fülöp Ádámot, a Pipacs Pékség egyik tulajdonosát az augusztus végi új kenyér szezon kapcsán interjúvoltuk meg. Nagy lelkesedéssel beszélt kenyérsütésről, kovászról, piaci élményeikről. Számára a bio a minimum, a biopékség pedig nem csak a munkája, hanem a szenvedélye...
„Az unoka az első, a növények megvárnak.” – Interjú Kis Istvánnal
Kis úr miskolci gazdaságában bogyós gyümölcsöket is termeszt, de a fő profilja ma már a csemegeszőlő, amiből 23 fajtája van. Szereti a gazdaságát és a piacozást, de ma már elsődlegesnek az unokájával töltött időt tartja. „A növények megvárnak” – mondta el a...
„A biogazdálkodás az, ami előre tud vinni mindent.” – Interjú Konczili Annával
Konczili Anna és férje, Pataki István a Pest megyei Kosdon málnatermelőként kezdték a biogazdálkodást. Mára sok más termékük is van, némelyik kuriózumnak számít még a piacon. Anna a gazdálkodásuk folyamatos fejlődéséről mesélt nekünk. Mikor, miért, hogyan kezdtetek...
„A vevők ősszel megköszönik, hogy egész évben ennyi finomat termeltünk” – Interjú a Bognár Biogazdasággal
Bognár Lajosné, Zsuzsa és férje Jászberényben biogazdálkodnak. Közel 30 éve termesztenek dinnyét, 10 éve szánták rá magukat lányuk unszolására, hogy bio minősítettek legyenek. Zsuzsa mesélt nekünk a jó dinnye titkáról. Mikor és hogyan kezdtek biogazdálkodni? 10 éve...
„A minőségre és a gusztusos tálalásra nagy hangsúlyt kell fektetni” – Interjú Zsemberi Jánossal
Zsemberi János, és élettársa, Zsuzsa kemény munkával termelik a bio szedret és málnát Nógrád településen. TSZ-ben kezdték, biogazdaságként folytatták, mára pedig nagyon hiányzik számukra az a generáció, aki átveszi és viszi tovább, amit felépítettek. Múltról és...
„A fentről kapott tudást nem szabad a sírba vinni” – Interjú Budaházi Antallal és Budaházi Antalnéval
Budaházi Antalt és feleségét, Katit minden piaclátogató jól ismeri. Zöldfűszereikhez egy-egy történetet vagy hasznos konyhai tanácsot is kapnak a vevők, ők maguk pedig úgy vélik, a tudásukat fentről kapják, és kötelességük tovább adni azoknak, akik igénylik. Budaházi...
„Bele kellett tanulni, megismerni a buktatókat” – Interjú Popovics Ferenccel
Ferenc 18 éve biogazdálkodik, és 15 éve árusít az Ökopiacon. Az epret és a cukkinit, amit árul már biztos mindenki kóstolta. Véleménye szerint csak egy szemléletváltásra lenne szükség, és máris környezettudatosabbak és egészségtudatosabbak lennénk. Ezen a héten vele...
„A vásárlóknak is egészséges élelmiszert biztosítunk, és mi is egészséges környezetben dolgozzunk” – Interjú ifj. Papp Lászlóval
A Papp család 10 hektáros területen termeli 22 fajta zamatos őszibarackját a dél-alföldi Zákányszéken. Június elejétől szeptemberig pedig az Ökopiac vásárlói is élvezhetik a friss barackok ízét. Interjúnkban ifj. Papp László mesélt gazdaságukról. Mikor kezdett el...
„A vásárlóknak köszönhetjük, hogy 6 termékünkből mára 67 termék lett” – Interjú Zabodál Imrével
Zabodál Imre mandulából készült termékeit és finom dzsemmjeit valószínűleg minden ökopiaci vásárló jól ismeri. Zamatos fekete cseresznyéje a nyári szezon egyik kincse. Ezen a héten vele beszélgettünk. Mikor kezdett el biogazdálkodással foglalkozni? A kedvünk 1988-ban...
„3 dolog nagyon fontos: önellátás, egészségtudatosság és mindennek a hasznosítása” – Interjú Tomka Annával
Tomka Anna, a Tomka és Lányai családi vállalkozás vezetője két évvel ezelőtt vásárolt egy biominősített területet Szennán. Azóta tudatos stratégiával fejleszti, építi rajta gazdaságát. Még arra is figyel, hogy hozzáöltözzön a terményéhez, cseresznyemintás ruhájáról...
„Az nem megy, hogy legyen vegyszermentes zöldség, és lógjon a standon a nejlonzacskó” – interjú Molnár Gabriellával.
Most szombaton, június 2-án, az Európai Fenntarthatósági Hét alkalmából vásárlói tudatosságot növelő eseményt tartunk a Biokultúra Ökopiacon. A rendezvény része, hogy alternatívát kínálunk a vásárlóknak a műanyag zacskók használatának kiváltására. A Zsámboki Biokert...
„Fontos, hogy az embernek mákja legyen!” – Interjú Kocsis Bertolddal
A hajdúböszörményi biogazda, Kocsis Bertold hamarosan megkezdi őszi-téli szezonját az Ökopiacon, az új mák kapcsán faggattuk arról, mi köti őt a biogazdálkodáshoz és miért érdemes hazai biomákot vásárolnunk. Mikor kezdett el biogazdálkodással foglalkozni? A...
„Egy turmixgép-bemutatóval indult, majd szívügyemmé vált az ökológiai nyers növényi táplálkozás” – Interjú a Green Gorilla tulajdonosával
Szalay Ferenc, a Green Gorilla tulajdonosa saját bőrén tapasztalta meg a zöldturmixok frissítő, energetizáló hatását. Vállalkozás lett belőle, és már második éve árul a tavaszi, őszi időszakban a Biokultúra Ökopiacon is. Hogyan kezdődött szerelmed a zöldturmixokkal?...
„Borban az igazság, mézben az egészség” – Interjú a Boronyák Bioméhészettel
Május 20-án, vasárnap volt a Méhek Világnapja. Ennek alkalmából Mézes Margóval beszélgettünk, aki a Boronyák Bioméhészet mézeit és méhészeti termékeit árusítja 15 éve a Biokultúra Ökopiacon. Családi vállalkozásban a férjével együtt méhészkednek. Mézes Margóként...
„Az ember nem is a pénzért csinálja, hanem a mosolyokért” – Interjú Nemes Mátyás biogazdával
A fülöpjakabi biodinamikusan termelő gazdát, Nemes Mátyást senkinek sem kell bemutatni, aki akár már egyszer is vásárolt az Ökopiacon. A vásárlók és a gazdák egyaránt nagyon szeretik, sokukat ő hívott a piacra, ő segítette első tétova lépéseiket a vegyszermentes...
„A bionak baromi finomnak is kell lenni, túl azon, hogy vegyszermentes és egészséges.” – Interjú Frühwald Ferenccel
Frühwald Ferenc neve fogalom az Ökopiacon. Sokan tudják róla, de nem mindenki, hogy a magyar bio közösség egyik alapítója, és még a biokultúra elnevezés is a nevéhez kapcsolódik. 35 éve szenvedélye a bio, mostanában ínyenc sajtjairól, felvágottairól ismert. Sugárzik...
„A kislányunk 2. születésnapi tortája felett született meg a biosüti ötlete” – Interjú a Hecsedli tulajdonosaival
Busa Veronika és férje, Antal Tamás 2015 óta árulják bio süteményeiket az Ökopiac Jagelló úti bejáratánál álló Hecsedli feliratú büfékocsiban. Vállalkozásuk ötletét kislányuk 2. születésnapi tortája szülte, és azóta rendíthetetlenül szolgálják ki az ételallergiás és...
„Igyekszem olyan tárgyakat az emberek kezébe adni, ami leváltja a műanyagot.” – Interjú Dezső Ildikó rongyművessel
Dezső Ildikó vecsési rongyműves az Ökopiac kezdete óta árusít a piacon. A természetes anyagok szerelmese, így nem is választhattunk volna más interjúalanyt a Föld Napja alkalmából meghirdetett Műanyagmentes világ c. kezdeményezésünkhöz. Ildikó szerint a kézzel szőtt...
„Ne azt nézzük, hogy háromszor annyit kell dolgozni vele, hanem hogy egészségesen éljünk!” – Interjú Póti Endrével
Póti Endre és lánya, Marianna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosbecsen biogazdálkodik. Endre több, mint húsz éve a szüleitől örökölte a földjét, pályázati segítséggel gyümölcsöst telepített rá, amelyet később biotermelésre állított át. Folyamatosan elérhetőek...
„Családos emberek lévén nem mindegy, milyen környezet veszi körül a gyerekeinket” – Interjú a BiOrganik képviselőjével
BiOrganik képviselője, Komjátszeghy Csaba a bio minősítésű tisztítószerekről mesélt nekünk, de beszélgetésünkből az is kiderül, milyen termékekkel került 16 évvel ezelőtt az Ökopiacra a cégük.Idén nehezen érkezett meg a jóidő, így a tavaszi nagytakarítást sokan...
„Felelősek vagyunk azért, hogy földi javainkból mennyit őrzünk meg az utánunk jövő generációknak” – Interjú a Polyák Ökogazdaság vezetőjével
Ezen a héten Polyák Marikával, a fülöpjakabi Polyák Ökogazdaság vezetőjével beszélgettünk. Elmesélte, hogyan tért vissza a városi létből a dédszülei által indított gazdaságba, és a vegyszermentességen túl mit tart még a bio életmód küldetésének. Mikor és hogyan...
„360 „segédmunkással” dolgozom, szép munkát végeznek a tyúkok a gyomirtásban” – Interjú Nagy Sándorral
Nagy Sándor, a szomódi Sándor-Tanya Biogazdaság tulajdonosa mindössze 2 éve árul a Biokultúra Ökopiacon, de közel 18 éve bio módszerekkel gazdálkodik. Az Ökopiac vásárlói elsősorban magas minőségű biotojásairól és bioalmáiról ismerik. Sándor többek között arról...
„Gyógyítani nehéz, megelőzni könnyű” – Interjú Benda Judittal
Benda Judit a kezdetek óta árulja malmait, könyveit és kenyérsütéssel kapcsolatos termékeit az Ökopiacon. Standja körülbelül negyedévente bukkan fel a szombati forgatagban „a kanyarban”, a nyírségi almások és a tiszaszigeti burgonyások között. Ez a ritka jelenlét is...
„Informatikus voltam, de nagyon zavart, hogy nem lehet rendes citromot kapni” – Interjú Kövesi Ferenccel, a Biokosár tulajdonosával
Kövesi Ferenc, a Biokosár Kft.-vel 15 éve van jelen a Biokultúra Ökopiac árusai között. Fő irányvonalának a bio déli gyümölcsök importját tartja, de mára szinte teljes élelmiszerpalettával rendelkezik, és néhány éve egy budai biobolt tulajdonosa is lett. Vele...
A tájegységek sokszínűsége, a különböző ízvilágok teszik teljessé az Ökopiacot – Interjú a Molnár Biokert vezetőjével
Molnár Csaba és családi biogazdasága a Pest megyei Galgahévízen működik immár 20 éve. Törekvése, hogy egész évben ellássa a biotermékekre fogékony vásárlókat. A gazdaságán túl az összefogás, a fenntartható életmód és a színes ökopiac fontosságáról is beszélt...
A nagyszülők kezdték, már az unokák árulnak a Biokultúra Ökopiacon – Interjú a Bio Csányi Családi Gazdasággal
A szatymazi Bio Csányi Családi Gazdaságból Szunyogné Csányi Icu és édesanyja, Csányi Sándorné Ilona mesélt nekünk a vásárlók szemének láthatatlan háttérmunkáról, a család elkötelezettségéről, és Szardíniáig vitt hagyományaikról. Mióta létezik a biogazdaságuk?...
„Érdekes, hogy ha az ember segíteni szeretne másokon, akkor erőt is kap hozzá” – Interjú Nagy Ervinnével
Nagy Ervinné Zsuzsa kecskeméti biogazda. 18 éve termeszt homoktövist, és készíti belőle népszerű lekvárjait és leveit. Több termékét az Év Bioterméke díjjal jutalmazták. Mikor kezdett el biogazdálkodással foglalkozni? Már nagyon régen, úgy 40 éve kezdett el érdekelni...
„A biokozmetikum nemcsak múló divathullám” – Interjú a 4elem Kft. tulajdonosával
A 4elem.hu standjánál mindig szívélyes a fogadtatás, de nem csak ezért érdemes minden héten benézni. Míg sokan a bio élelmiszerekért járnak az Ökopiacra, Pálfi Kata standján teljes háztartási szer és kozmetikum kínálattal találkozhatnak. A 4elem különlegessége, hogy...
Új gombákat fejleszt az Év Agrárembere-jelölt, hogy visszaadja vásárlóinak, amit tőlük kapott. – Interjú Gyöngyösi Sándorral
Gyöngyösi Sándor, a fülöpjakabi biogazda a vevők kérésére kezdett különleges gombafajták termesztésével foglalkozni, közöttük a ganoderma gyógygombával is, amelyből mára számos népszerű terméket készít. Története inspiráló, az ökológiai ganoderma gomba termesztés...
„Megmaradásunk feltétele a tiszta környezetből származó tiszta élelmiszer.” – Interjú Szántosi Antalnéval
Interjúnkban Dr. Szántosi Antalnéval, a szarvasi BioHungaricum Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk, többek közt arról, hogyan indult a biotermelés a 80-as években, miért fontos a gyermekétkeztetésben is bioalapanyagokat használni, és hogy kerül friss, szabadföldi...
A zöldségföldtől az óvodaalapításig – a Virágoskút sokoldalú világa. – Interjú Rózsa Péterrel
Az Ökopiacon is árusító Virágoskút nyerte idén az Év Biogazdasága díjat, amelyhez szívből gratulálunk! Vezetőjével, Rózsa Péterrel beszélgettünk a rendkívül színes termékpalettájukról és a jövő generációinak munkára neveléséről. Hol és hogyan gazdálkodnak?...
A biodinamikus gazda gyógyító tevékenységet végez – Interjú Czellerné Daróczi Évával
A 2017-es Év Biogazdája díjat Czeller Gábor nyerte. Feleségével, Czellerné Daróczi Évával árulnak a Biokultúra Ökopiacon, standjukon Demeter logós zászló adja a vásárlók tudtára, hogy családi gazdaságukban biodinamikus módon gazdálkodnak. Hogy mit is jelent ez...
Az ER-BIOSZ hadházi lapos káposztája ma már kuriózum – Interjú Erdődi Imrével
A savanyú káposzta szezon csúcsán vagyunk. Megkerestük Erdődi Imrét, az Ökopiacon is áruló ER-BIOSZ Kft. tulajdonosát, hogy meséljen nekünk a messze földön híres hadházi káposztáról, és persze a biogazdaságáról. Mikor kezdett biogazdálkodni? ’88-ban találkoztam...
„Nálam a vásárló csak jó termékkel találkozik” – Interjú Hadadi Istvánnal
Hadadi István és Hadadi Éva standja elkerülhetetlen az Ökopiacon, hiszen a legközpontibb helyet foglalják el az L alak középpontjában. De nem csak ezért ismertek, magas minőségű gyümölcseik, kiváló csonthéjasaik, vevőbarát hozzáállásuk miatt lehetetlen elfelejteni...
„A terv: a folyamatos fejlődés megtartása” – interjú Vitovszki Tamás biogazdával
Vitovszki Tamás és felesége, Tímea egy 20 éves biogazdaságot működtetnek. A földet annak idején kárpótlási jegyért kapták Tímea szülei. Ma már a fiatalok viszik tovább 24 órás kemény munkával. A gazdaság múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveiről Tamás mesélt nekünk....

Mit csinál a piacfelügyelő?
Interjú Szalkai Gergővel, aki már 2014 tavasza óta dolgozik a Biokultúra Ökopiac piacfelügyelőjeként.
„Ha az ember nem akarja tönkretenni a Földet, a biogazdálkodás útjára kell lépnie” – interjú Bíró Sándor biogazdával
Biró Sándor, a „Kertészkert” ökológiai gazdaság megálmodója, gazdája. Ő a legfrissebb árus, 1,5 éve csatlakozott a csapathoz. Az ökopiac játszótérhez közeli végén áll a standja, ahova már nem minden vásárló sétál el, pedig érdemes, hiszen nagyon szép zöldségeket és...
„Azt a munkamennyiséget, amivel ezt elértük, nem kívánom az ellenségemnek sem” – interjú a Bioverzum Kft.-vel
Dobrocsányi István, a Bioverzum Kft. vezetője, feleségével épp 10 éve indította útjára bio csíra termelését. Mekkorára nőtt azóta a cége, és mi mindent kínál a vásárlóknak? Olvasd el az alábbi interjúban! Idén 10 éves a Bioverzum. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?...
„Az egész egy fólisátorral és egy álommal kezdődött” – interjú a Hubai és Társai Kft.-vel
A Hubai és Társai Kft. 2 pavilonban is árulják termékeiket nagy sikerrel: a Karcagi Bio Pékség és a Hubai hústermékek mögött is ugyanaz a keményen dolgozó család áll, akik egy fóliasátorból indulva mára egész biobirodalmat építettek. Eredetileg mezőgazdasági profilú...
Interjú a Piszkei Öko Kft. vezetőjével, Ollé Sándorral
A Kenyérsütés világnapját ünnepeljük október 16-án. A Biokultúra Ökopiacon is lehet kenyeret venni több árusnál is. Interjút készítettünk többek között a Piszkei Öko Kft. vezetőjével is, amit lentebb lehet olvasni. Mióta működik a Piszkei Öko Pékség? A cég 1992 óta...