Az ER-BIOSZ hadházi lapos káposztája ma már kuriózum – Interjú Erdődi Imrével

A savanyú káposzta szezon csúcsán vagyunk. Megkerestük Erdődi Imrét, az Ökopiacon is áruló ER-BIOSZ Kft. tulajdonosát, hogy meséljen nekünk a messze földön híres hadházi káposztáról, és persze a biogazdaságáról.

Mikor kezdett biogazdálkodni?

’88-ban találkoztam először a vegyszermentes tanfolyammal, egy hirdetésben olvastam róla az akkori Nők Lapjában. A tanfolyamot a biodinamikus gazdálkodás anyja, dr. Mezei Ottóné tartotta, aki a Szövetség jogelődjének, a Biokultúra Egyesületnek egyik alapítója. Felkeltette az érdeklődésemet és elmentem a képzésre. A gyakorlati megvalósításnak viszont „csak” 2000-ben álltam neki, akkor kezdtem biogazdálkodni.

Mikor csatlakozott az Ökopiachoz?

2005-ben kezdtünk a piacon árulni.

Mi mindent árul az Ökopiacon?

Ahogy mondani szokás, tűtől a repülőig mindent. A káposzta és a hajdúsági torma a fő termékem. A tormát egyelőre egészben árulom, de épp most készülök rá, hogy még idén decemberben reszelt, ecetes tormával is előrukkoljak. A szilveszteri virslihez már be tudják majd szerezni a vásárlók nálam. Egyébként pedig olyan zöldségfélékkel is foglalkozunk, mint a brokkoli, karfiol, répa, vagy a káposzta, utóbbit fejesen is áruljuk, és savanyított formában is. Van még fűszerpaprika, napraforgóolaj és hagymafélék is.

Mit jelent, hogy tájfajtát termeszt?

Hajdúhadházon található a gazdaságom, egy gyengébb minőségű földön. A helyiek azt mondják, ez a bor és a só útvonala, az ükapám még fuvarozta a Tokaji bort. Akkoriban hozhatták be ezt a káposztafajtát. Meghonosították, hadházi lapos tájfajtaként aposztrofálták. Hosszú ideig a település ebből élt, és innen a ragadványnév, hiszen a hadháziakat torzsásoknak is nevezik.

Ez a tájfajtát már nem nagyon termelik, mert nem modern, nem lehet olyan nagy tömegben termeszteni úgy, hogy az íze, minősége és a megfizethetősége is megmaradjon. De egy biogazdának még belefér.

Milyen a hadházi lapos káposzta?

Nagyon kellemes íze van, akár édes káposztának, akár savanyítani is nagyon jó. Valószínűleg a hadházi talaj minőségéből ered, hogy a karfiolom és a káposztám esetében is azt jelzik vissza a vevők, hogy amikor megfőzik, nem érzik azt a kénes ízt, amit máskor. Inkább kellemesen édeskés lesz az étel.

A savanyításhoz nem használok mást, csak sót. Annyira jó ízű a hadházi káposzta, hogy elég hozzá ennyi fűszer. Ezt a savanyítási eljárást hívják fermentálásnak vagy tejsavas erjesztésnek. Nálam csak kétféle só van, Himalája és Parajdi. Más-más ásványi anyagokat tartalmaznak, mindkettő több ezer évvel ezelőtt keletkezett.

A káposztát milyen formában tudják a vásárlók megvenni?

Árulunk az Ökopiacon savanyított gyalult káposztát, káposztalevelet és egész fejes savanyú káposztát is. A savanyú káposztánkért visszajárnak, ezt az ízvilágot szeretik a vevők. Az édes káposztából is szoktak töltött káposztát készíteni a vásárlók, megtöltik a leveleket, és paradicsomlével felöntve még savanyúbb lesz.
Most van szezonja a savanyú káposztának, de az ünnepek után is, egészen tavaszig kapható lesz nálam.

Hol található az ER-Biosz standja?

A Csörsz utcai bejáratnál, a rámpa mellett várjuk vásárlóinkat.


Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk a jövőbeli munkájukhoz!

Borbás Marcsi Gasztroangyal című műsora néhány éve az ER-BIOSZ gazdaságában járt, sok érdekességet feltárt a hadházi lapos káposztáról. A műsort ide kattintva lehet megnézni!