„Érdekes, hogy ha az ember segíteni szeretne másokon, akkor erőt is kap hozzá” – Interjú Nagy Ervinnével

Nagy Ervinné Zsuzsa kecskeméti biogazda. 18 éve termeszt homoktövist, és készíti belőle népszerű lekvárjait és leveit. Több termékét az Év Bioterméke díjjal jutalmazták.

Mikor kezdett el biogazdálkodással foglalkozni?

Már nagyon régen, úgy 40 éve kezdett el érdekelni a bio. Akkoriban is magunk termesztettük a zöldségeket, amiket fogyasztottunk, és amikor beindult az ellenőrzés, beléptem a Biokultúra Egyesületbe.

Akkor még nem gondoltam, hogy homoktövis-termelő leszek. Más pályán voltam, gyógyítókat menedzseltem. Aztán egy nap eljött hozzánk egy fülöpjakabi páciens, és elmesélte, hogyan biogazdálkodnak a településükön. Hamarosan én is csatlakoztam hozzájuk. Kicsiben kezdtem, és folyamatosan növekedtem. Nem állítom, hogy könnyű volt az embereket rávezetni, hogy ez milyen jó dolog. Most már 18 éve foglalkozom a bio homoktövissel, 1 hektár területen termelünk a gyerekemmel és a testvéremmel közösen.

Mikor csatlakozott az Ökopiac árusaihoz?

Kb. 15 éve, amikor még a Marczibányi téren működött. Nagyon szeretem a piac hangulatát, kellemes ott lenni, és látni, milyen sokan szeretnének tudatosabban élni, a táplálkozásukra is odafigyelni. Mindenkori vágyam valósul meg ezzel hétről hétre: hogy az embereken tudjak segíteni

Hogyan segít a homoktövis a fogyasztóin?

Nagyon sok szép gyógyulásról van tudomásunk. Egy időben az Ökopiacon megkértem a visszatérő vevőket, hogy amiket nekem mesélnek, írják is le. Rengeteg vélemény, sok referenciaanyagunk gyűlt össze, ami bizonyítja, hogy a homoktövis segíti az egészségmegőrzést és terápiák, kezelések hatékony kiegészítője lehet.

A vásárlóim elmondják, hogy azóta a gyerekek nem betegek, amióta a termékeimet fogyasztják.

Amikor betegek vagyunk, kibillenünk a testi-lelki egyensúlyunkból. A homoktövis abban segít, hogy ezt az egyensúlyt visszanyerjük és meg is tartsuk. Önmagában nem mondható, hogy gyógyít, de egyéb gyógymódok mellé kiegészítésként eredményesen használják. Nagyon jó érzés, amikor olyan súlyos betegségeknél, amelyekből nehéz kijönni, pl. májbetegségnél vagy asztmánál sikerekről számolnak be a vásárlók.

Miben más a termesztett homoktövis, mint a vadon élő?

A mi földünk soha nem volt permetezve, a biogazdaságban termesztett homoktövisnek ez nagy előnye. Biodinamikusan gazdálkodunk, nemsokára a Demeter minősítést is megkapjuk. Ezzel szemben, ha valaki kimegy az árokpartra és ott szedi le a vadon nőtt termést, a hatóanyag ugyan abban is benne van, de az illető nem sokat gondolkodott azon, hogy hány autó ment el a növény mellett és milyen környezeti szennyeződésnek van ott kitéve.

Mi mindent árul az Ökopiacon a téli időszakban?

A homoktövisből lekvárt, velőt, és bogyósokkal, pl. csipkebogyóval, áfonyával, kökénnyel, fekete ribizlivel, goji bogyóval kevert leveket készítünk, ezeket visszük az Ökopiacra is. A savanykás bogyót mézzel vagy nádcukorral édesítjük, de van gyömbérrel vagy ganoderma gombával kevert változat is.
A lekvárokban almapektin fogja össze a folyadékot, ettől lesz zselés állaga. Aki cukormentes terméket keres, annak a homoktövis velőt ajánlom.
A legnépszerűbb termékünk a bodzabogyó-homoktövis lekvár, amely 2012-ben, és a homoktövis préslé mézzel, amely 2009-ben megkapta az „Év bioterméke” díjat.

Mit kell tudni a vásárlóknak a homoktövis tartósításáról és fogyasztásáról?

A homoktövis leveket (illetve velőnek hívom, ami mézzel készül) vagy pasztörizálva, vagy fagyasztva lehet eltartani. Sőt, a pasztörizált is sokszor fagyasztottból készül. Én fagyasztottan tárolom, amíg nem kerül pasztörizálásra, mert az frissen tartja és megőrzi a beltartalmát. Sokan azt hiszik, hogy a fagyasztás árt neki, de ez csak egy tévhit. Míg a forralásban, sütésben tönkremennek a homoktövis értékei, a fagyasztás semmit sem ront rajta.
A termékeim többsége nyers, pl. a préslék zöme, a mézzel készített velő, és a héjmagőrlemény is. Van olyan velő, ami pasztörizált, és persze a lekvárok is. Egy nagykőrösi szakember készíti őket, kíméletes hőkezeléssel, tehát nem magas hőfokon rotyogtatva.

A bogyós gyümölcsöt 10%-ban teszem hozzá a homoktövishez és abból készítünk préslét, illetve mézes velőt. Sok éves tapasztalat alapján a préslét leginkább 20-szoros hígításban ajánlom. Vízzel érdemes fogyasztani, 1 liter vízben fél decit töltve és a nap folyamán megiszogatva. A mézes velőt a méz miatt 10-szeres vizes hígításban kellemes fogyasztani. Azért a víz a legjobb erre a célra, mert információhordozó, a sejtekhez így jut el legjobban az éltető erő.

Köszönjük a beszélgetést!