Komposztálható búzakorpa-teríték az Ökopiacon – kiállítónk volt az Ecocatering Kft.

Két barátnő, Keve Zsuzsa és Stampf Kriszta egy sportrendezvény után szembesült a helyszínen hátramaradt rengeteg hulladékkal, amely nagy része egyszer használatos pohár és tányér volt. Gondolkodtak, lehet-e ezt jobban csinálni, és megszületett az Ecocatering ötlete.

Kft-jük biológiailag lebomló és komposztálható étkészletekkel és tárolóedényekkel, valamint környezettudatos catering szolgáltatással (tömeges vendéglátással) foglalkozik. 2018. július 7-ei Okosan az Ökopiacon rendezvényünkre őket is elhívtuk kiállítónak. Ennek kapcsán Stampf Krisztinával beszélgettünk.

Mik az Ecocatering céljai?

Az Ecocatering Kft. célja egy tisztább, élhető környezet, tudatos fogyasztói szokások meghonosítása. Az egyszer használatos műanyaghulladék csökkentése és kiváltása olyan terítékekkel, amelyek növényi alapanyagból gyártottak, jó minőségűek, használat közben nem oldódik ki belőlük káros anyag, megfizethetők és megfelelően kezelve komposzt keletkezik belőlük, nem pedig szemét.

Kik alapították a céget?

Két, nagy tapasztalattal rendelkező, a cég berkein belül is szakmájában dolgozni tudó barát alapította. Keve Zsuzsa álmodta meg, aki majd harminc éve tevékenykedik az idegenforgalom területén, ő viszi a cégben a tudatos, hulladékmentes catering-szolgáltatásokat. Velem a közös munkát két éve kezdte el, én szintén szakmabeli, külkereskedő és közgazdász vagyok, tehát mind a kereskedelmi, mind a pénzügyi feladatokat illetően tudásom legjavát adhatom.

Mi jelentette a kezdő löketet, a fő motivációt?

Amikor az ember a Balaton-átúszás estéjén szembesül egy tömegsportrendezvény után hátramaradó, temérdek mennyiségű hulladékkal, akkor felmerül benne a kérdés, vajon jó-e ez így vagy lehetne esetleg másként. Ez a kérdés indította el az Ecocatering életre hívását, hiszen a cégalapítók a környezeti értékek megóvásáért tevőlegesen is harcba szálló, felelős gondolkodású emberek.

Milyen termékeik és szolgáltatásaik vannak?

Két lábon álló szervezet a miénk. Egyrészt biológiailag lebomló és komposztálható poharak, tányérok, evőeszközök és egyéb tartóedények, konyhai kiegészítők, élelmiszercsomagolók kereskedelmével foglalkozunk, másrészt tematikus catering-szolgáltatásokat nyújtunk, aminek alapja a jó minőségű és válogatott alapanyag, a kíméletes konyhatechnikai eljárások, valamint a hulladékmentes tálalás, ami nemcsak azt jelenti, hogy az ételeket lebomló terítéken szolgáljuk fel, hanem azt is, hogy a lehető legkevesebb csomagolóanyagot maga köré ölelő termékeket használunk alapanyagként. Emellett a rendezvényen keletkezett hulladék szakszerű kezelésével is foglalkozunk, ahol igény van rá.

Milyen anyagból készülnek az étkészletek?

Az étkészletek két nagy csoportra bonthatók viselkedésük szerint; az első kategóriában a komposztálható terítékek vannak, amelyekről azt kell tudni, hogy otthoni körülmények is elégségesek ahhoz, hogy a terítékek 30 napon belül komposzttá legyenek. Ebbe a kategóriában vannak a búzakorpa-tányérok, amelyek egy szabadalmi oltalom alatt álló kezdeményezés részének tekinthetők és Magyarországon az Ecocatering kapta meg a kizárólagos forgalmazás jogát. A másik csoportban a biológiailag lebomló terítékek vannak, amelyek készülhetnek kukoricából, cukornádból, fenntartható erdőgazdálkodásból származó fából és pálmalevélből. Ezeknek a termékeknek a jellemzője, hogy magasabb hőmérséklet és páratartalom szükséges a komposzttá válásukhoz. Ez a folyamat helyes kezeléssel kb. 2-3 hónapot vesz igénybe.

Miért jobb ez a környezetnek, illetve a vásárlónak, mint a műanyag vagy papír tányér és pohár?

A lebomló terítékek használata számtalan előnnyel jár a műanyaghoz képest. Egyrészt gyártásuk során 70-99%-kal alacsonyabb a károsanyag-kibocsájtás, tehát már használat előtt szignifikáns előnyök mutatkoznak meg. Használat során, eltérően a klasszikus papírpoharak és -tányérok szintetikus bevonatától, a növényi bevonat miatt nem oldódik ki belőlük károsanyag, akár forró, akár hideg étel kerül beléjük. A lebomló terítékek szelektív gyűjtése országos szinten még nem megoldott, de ebbe az irányba száguldunk, hisz az egyszer használatos műanyag terítékek használatát az Európai Unió rövidesen drasztikusan korlátozza. (Erről bővebben itt olvashat: https://24.hu/fn/gazdasag/2018/05/28/eu-muanyag-betiltas/)

Amennyiben nem kerülnek szelektíven ipari komposztálóba a használt tányérok, poharak, evőeszközök, a kommunális hulladékkal lerakóra kerülve, ha a mikrokörnyezet elég szerves anyagot tartalmaz és elég magas a hőmérséklet, elindulhatnak a lebomlási folyamatok. Ha a termékek égetőbe kerülnek, nem kell külön kitérni rá, miért sokkal előnyösebb növényt égetni, mint műanyagot.

A gyártók a növényekből készülő,  lebomló terítékeket azzal a céllal gyártják, hogy azok visszagyűjtve beilleszthetők legyenek a komposzt-termény-termék-komposzt körforgásba. Ezért például az égetést nem javasoljuk.

Kinek és miért ajánlják termékeiket a Biokultúra Ökopiac vásárlói körében?

Mindenkinek, akinek fontos, hogy a mi életterünk, és főként gyermekeink környezete tisztább, élhetőbb, felvállalhatóbb legyen.

Mit tud ajánlani az élelmiszer-feldolgozóknak, hogy a biotermékek műanyag csomagolásának kiváltására? Mivel helyettesíthető pl. a sajtra, kolbászra húzott vákuumfólia, a dobozkák, a csapos gyümölcsleves, boros dobozba rakható zacskók?

A lebomló termékek, élelmiszercsomagolók elterjedésével felmerül az igény az összes csomagolóanyag lecserélésére, de mint minden, ez is lépésről-lépésre kivitelezhető, időt hagyva az iparnak a megoldások kimódolására.
Jelenleg elérhetők különféle ökozacskók, -fóliák, de a méret- és formaválaszték még tud bővülni. A nagy áttörést a lebomló, tekercselt fóliák nagy mennyiségben történő elterjedése fogja hozni.

Mivel készülnek a 2018. július 7-ei Okosan az Ökopiacon eseményre?

Elsősorban a kizárólagosan forgalmazott búzakorpa-terítékeket mutatjuk be, hogy hírét vigyük annak, lehet hulladékmentesen tálalni. Ezenkívül az Ökopiacon levő megjelenésünk egyik fő motivációja a tájékoztatás, tehát készülünk egy bemutatóval és sok hasznos információval arról, hogy mit is jelentenek a növényekből készült terítékek és hol, hogyan érdemes használni őket.

Köszönjük a beszélgetést!

Bővebben az Okosan az Ökopiac eseményről itt:

http://biokultura.org/hu/rss-feed/1039-okosan-az-okopiacon-zacskomentes-vilagnap

https://www.facebook.com/events/185317865509071/