„A fentről kapott tudást nem szabad a sírba vinni” – Interjú Budaházi Antallal és Budaházi Antalnéval

Budaházi Antalt és feleségét, Katit minden piaclátogató jól ismeri. Zöldfűszereikhez egy-egy történetet vagy hasznos konyhai tanácsot is kapnak a vevők, ők maguk pedig úgy vélik, a tudásukat fentről kapják, és kötelességük tovább adni azoknak, akik igénylik.
Budaházi Antalt és Budaházi Antalnét a Magyar Biokultúra Szövetség 2012-ben az Év Biogazdája díjjal jutalmazta.

Mikor kezdtek biogazdálkodni?

Budaházi Tóni: 1999-ben. A történet ott kezdődik, hogy régen volt pusztamonostoron egy nagy kertünk, ahol magunknak termeltünk mindenféle zöldséget. Aztán felköltöztünk Budapestre, én az építőiparban helyezkedtem el, és ezzel felborult minden. 13 évig bírtuk a fővárosban saját föld és termény nélkül, aztán elkezdett hiányozni, és akkor vettük ezt a jelenlegi területet. Ekkor 1989-et írtunk. A feleségem beteg lett, kerestük a gyógymódokat, ezért kezdtünk el vegyszermentesen gazdálkodni. Domonyvölgyben hidegek az éjszakák, uborkát, ilyesmit nem nagyon lehet megtermelni. Létesítettünk egy fóliasátrat, de mivel nem permeteztünk, jöttek a különböző betegségek a növényekre. Feleségem felhívta a Biokultúra Egyesületet tanácsért. Bement hozzájuk, elmondták, hogy mit kell tenni, és a feleségem egy úttal be is lépett az Egyesületbe. Így kezdődött a kapcsolatunk a bio világával. Nem sokkal később Szécsényi Erzsikéék Fülöpjakabon „tanítottak” minket, és Mezei Klárinak is sokat köszönhetünk, segítségével vágtunk bele rögtön a biodinamikus gazdálkodásba, és fokozatosan tanultuk meg, hogy mit és hogyan kell csinálni.

Azonnal biodinamikusba kezdtek, és azonnal csatlakoztak az Ökopiac árusaihoz?

Tóni: Igen, rögtön az elején, még a Török utcai piacra kezdtünk járni. Azóta pedig folyamatosan tagjai vagyunk a piac gárdájának. Akkoriban, az elején az Ökopiacon nem nagyon voltak zöldfűszerek. Most már vannak, de mi vezettük be nagyobb mértékben őket. 2015-ben jelentkeztünk, és 2-3 hónapon belül meg is kaptuk a DEMETERt, a biodinamikus gazdálkodás hivatalos minősítését.

Mi mindent árulnak az Ökopiacon?

Tóni: Sok-sok zöldfűszert. A bazsalikom a legnépszerűbb. Mentából van több fajta (ánizsmenta, arabmenta, fodormenta), aztán oregánó, kakukkfű, citromfű, tárkony, rozmaring, zsálya, koriander, kapor. Valamint káposztafélék, bab, kukorica, tökök, paprika, uborka, paradicsom, tehát elég széles a kínálatunk.
Kuriózum a keserűuborka, ami egy kevésbé ismert zöldség, de egészségünkre gyakorolt pozitív hatásai miatt érdemes fogyasztani. Hasnyálmirigy-betegségek és a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében és gyógyításában segít, hatékonyan kiegészítve az orvos által előírt gyógykezelést. A keserű uborkát is nyersen visszük a piacra, fogyasztását illetően pedig nyersen elrágcsálva vagy teának megfőzve ajánlom.

Feldolgozva is árusítják őket?

Tóni: Szárítani a fűszerekből szoktunk, de feldolgozni nem. Engedélyünk van feldolgozásra, de nem csináljuk. Megöregedtünk már, nem bírunk annyi mindent. Pestot készítünk, de csak magunknak, mint ahogy befőttet, kovászos uborkát is.

Hol és mekkora területen gazdálkodnak?

Tóni: 3000 m2-en, Domonyvölgyben. Ketten csináljuk a feleségemmel. Pénteken van egy kis segítségünk a piac előtti szedéshez, áruösszekészítéshez.

Van-e valami személyes motivációjuk vagy filozófiájuk, ami a biogazdálkodáshoz köti Önöket?

Budaháziné Kati: Elsősorban az én betegségem vezetett minket a biohoz, ahogy a férjem már említette. Hiszünk benne, hogy ez a biodinamikussal való kapcsolatunk nem véletlen. Amikor Szécsényi Erzsike eljött megnézni a kertünket, megkérdezte, hiszek-e Istenben. Mondtam, hogy hiszek. Azt felelte: Akkor nektek a biodinamikust kell csinálnotok!
Minden évben egyre szebb lett a kert, egyre jobbak lettek a termények. Mezei Klári tanított minket, sokan jártunk az előadásaira az egyetemen. Ő hozta az életünkbe a Rudolf Steiner-féle antropozófia szemléletét. Tehát a filozófiánk az, hogy elsősorban megtermeljük a családnak, amit tudunk, másodsorban a piacon a vevőknek, és mindig, mindenen felül a minőség a mérvadó! Nálunk az áru úgy van előkészítve, hogy abból semmit nem kell kidobni. Megszokták a vevőink a minőséget. Felülről kapjuk azt az erőt, ami 70 év felett is visz minket előre, és amit az antropozófia és a biodinamikus szemléletmód ad. Amit pedig felülről kapunk, azt adjuk tovább.
Amit kaptunk tudást, azt nem szabad elvinni a sírba. Nálunk nincs titok. Akinek szüksége van rá, hogy megtanítsuk neki, annak megtanítjuk.

Milyen tapasztalataik vannak az Ökopiacról?

Kati: Tóni a beszerző, ő tartja a kapcsolatot az árusokkal, én meg a vásárlókkal. Szeretetteljes kapcsolatban vagyunk mindenkivel. Mivel én rákbeteg voltam és meggyógyultam belőle, egy csomó ember elmondja nekem a bajait, amit én soha nem adok tovább. A bizalmat egyszer lehet elnyerni, ha elveszíted, soha vissza nem szerzed. A vevő odaáll, elmondja, milyen baja van, és próbálok neki segíteni, hogy merre érdemes elindulnia, nekem mi segített annak idején.
A főzéssel kapcsolatban is sokat kérdeznek, aztán jönnek vissza elmesélni, hogy ilyen finomat még sosem készítettek. Pl. a hokkaidotök felhasználását szívesen elmondom bárkinek, és azt is, hogy mihez milyen zöldfűszert ajánlok.
Ez egy bizalmi kapcsolat. Olyan is volt már, hogy vasárnap felhívott a vevő, hogy nem úgy sikerül a tök, ahogy gondolta volna. És már mondtam is neki, hogy mit tegyen még bele, hagymával össze kell dinsztelni, öntsön hozzá tejszínt, reszelt sajtot, rozmaringot. Tehát ilyen közvetlen a kapcsolatunk az állandó vevőkkel.

Köszönjük a beszélgetést!

Ha Ön érdeklődik a Budaházi házaspár tevékenysége iránt, itt is érdemes szétnéznie: http://biodinamikuskerteszet.hu/

Aki érdeklődik az antropozófia elmélete és a biodinamikus gazdálkodás iránt, látogasson el a biodin.hu oldalra a legközelebbi tanfolyamokért. A Biodinamikus Közhasznú Egyesület minden évben tart Téli Biodinamikus Tanfolyamot, ahol Rudolf Steiner tanaival is meg lehet ismerkedni.