„Soha nem voltam vegyszerbarát” – Interjú Losonczi Gizi nénivel

Gizit, vagy sokaknak Gizi nénit az Organik Kingdom és a Molnár Biokert sátra között kisebb standon találják meg a vásárlók. Különös ismertetőjelei a már messziről csalogató, friss pattogatott kukorica illat és a szép rongyszőnyegek.

Gizi azonban sok növénykülönlegességet is nevelget, amelyekkel érdemes megismerkedni. Tanácsaiból pedig sosem fogy ki, legyen szó befőzésről, metszési tapasztalatokról vagy ünnepi díszítésről. Ezen a héten vele beszélgettünk.

Hogyan kezdődött kapcsolatod a biogazdálkodással?

Tulajdonképpen én soha nem voltam vegyszerbarát. A kisgyerekeim mellettem voltak, amikor a kertben dolgoztam és nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt ettek ott helyben. Kihúztam a földből valamit, megpucoltam és megették. Levettem a fáról és megették. Ehhez hozzá voltam szokva, én is így ettem és a férjem is így szerette. Tehát egyrészt emiatt sem jutott eszembe soha vegyszerezni, másrészt nálunk állandóan fúj a szél és olyankor nem lehet permetezni. Ha esik az eső, azért nem lehet, ha nagyon meleg van, akkor azért nem… ha akartam volna, akkor sem lett volna alkalmam rá.
Amikor ide költöztünk Jobaházára – mert korábban Mosonmagyaróváron laktam –, akkor nekiálltam uborkázni, mert a környéken mindenki uborkát termesztett. Egy ideig csináltam, de nem lett olyan a termés, mint szerettem volna. Kellett volna permetezni a siker érdekében, a környékbeliek legalábbis elkezdték a vegyszerezést, de akkor inkább felhagytam az uborkával és átváltottam eperre. Érdekes, hogy már akkor szerettem volna kivit ültetni, de a barátnőm lebeszélt róla. Sok éven át csak epret termesztettem. Aztán, amikor az Ökopiacra kerültem és telt az idő, elkezdtem más növényekkel is foglalkozni.

Mi mindent termelsz és hozol az Ökopiacra?

Nagyon szeretem a különlegességeket, mert nem szeretek beállni a sorba. Az első kivit magról vetettem, és most már több, mint 10 éve terem. Magyar bio kivi, ez biztosan különlegesség. Nagyon sokféle gyümölcsöm van a fügétől kezdve a vadcitromon át a fanyarkáig. De termesztek hagyományos gyümölcsöket is, mint az eper, cseresznye, meggy, alma, körte, gesztenye, őszibarack, sárgabarack. Mákom is szokott lenni, valamint legalább 15-20 féle babfajta (vajbab, lóbab, karós bab, mungóbab, stb.), és hagymafélék is.

Különlegességek a már említett kivi, vadcitrom, csicseriborsó. A vadcitrom nagyon-nagyon savanyú, nagyon sok a magja, és kevés a leve. Enni lehet, vagy illatosítani vele, de nem limonádénak való, mert nem lédús. Aztán van kamcsatkai mézbogyóm, az már most érik. Érdekes, hogy a neve ellenére savanyú ízű, míg van fanyarkám is, az pedig a neve ellenére édes. Gömbölyű, az áfonyához hasonlít.
A kukoricapattogtatót pedig azért vettem, mert annyi kukoricám termett, amennyit nem tudtam volna eladni csak úgy. Ezért pattogtatom, de így sokan megkérdezik, hogy van-e sima, amit hazavihetnek és otthon pattogtatják ki. Ezért már teszek ki abból is néhány zacskóval. Az a különlegessége a pattogatott változatnak, hogy kókuszolajban van megforgatva, így egészségesebb.

Fűszernövényeket és gyógynövényeket is szoktam látni nálad a standon…

Igen, árusítok citromfüvet, 4-5 féle mentát, bazsalikomot, indiai bazsalikomot, lestyánt, oregánót, kakukkfüvet, bíborkasvirágot… Annak érdekében, hogy a vásárlók lássák, mit lehet otthon csinálni belőle, mindig szoktam vinni a piacra feldolgozott termékekből is néhányat. Így jobban el lehet adni magát az alapanyagot is, ha ötletet merítenek az elkészítéséhez. A fűszerekből például tinktúrát is készítek. Viszek lekvárt is a piacra, és medvehagyma-krémet, merthogy medvehagymát is termelek tavaszra. Ezen kívül még van fenyőrügy szirupom, aminek magas a C-vitamin tartalma.
A gyógynövények eladásával nincs gond, a kecskeméti BIOLA kozmetikumokat gyártó cég sokat megvásárol tőlem, és Gyöngyösi Sándornak is szállítok. Gyógynövényekből is széles a paletta, pl. van palástfüvem, ami gyógyteának is jó, és a kozmetikumokba is keresik, valamint népszerű a körömvirág, amit sokféleképpen fel lehet használni. Akár kandírozva tortára tehetjük, vagy megfőzve teának is remek, nyersen pedig jól passzol salátákba. Lehet kozmetikai krémet készíteni belőle házilag, gyulladáscsökkentő hatása közismert, csípésekre hatásosnak bizonyul.

Az interjú előtt hosszan mesélted, mire kell figyelnem kivi ültetésénél és gondozásánál. Szereted átadni a tudást, megosztani a tapasztalataidat?

Igen, szeretem ellátni a vevőket olyan tanácsokkal, amik nekem beváltak. A piacon is, de nyugodtan el is lehet jönni hozzám, a gazdaságba. Más megnézni pl. az említett kivi nevelését, mint elolvasni a leírásokat róla. Szívesen megmutatom, hogy hogy kell metszeni, annak érdekében, hogy teremjen, és hogy lehet kordában tartani ahhoz, hogy ne csak nőjön, hanem le is lehessen szedni.

Mikor csatlakoztál az Ökopiachoz?

2003 óta járok ki. Előtte a soproni piacon árusítottam, ami sokkal közelebb van, de aztán megnyíltak olyan áruházak a környéken, amelyek elvitték a vásárlókat. Akkor úgy voltam vele, hogy én úgysem permetezek, hivatalosan már biogazdálkodó vagyok, hát megpróbálom a budapesti Ökopiacot. Az első alkalommal valami delegáció miatt lezárás volt és nagyon lassan haladtam, 11 óra volt, mire a piacra értem. Aznap sok mindent vissza is hoztam, mert akit nem ismernek a vevők, attól nehezen is vesznek. De aztán kialakult a rend és a törzsvásárlóim.

Egész évben találkozhatnak veled a vevők?

Télen nem szoktam árusítani, mert nincs akkora helyem, hogy betározzak. Meg egyedül dolgozom, és így 70 évesen már nehéz. Hamarabb elfáradok, mint pár évvel ezelőtt. Ráadásul a családtagok mind szanaszét mentek. 7 gyerekünk van és 16 unokánk, de egy sem akar a kertben dolgozni. 90%-ban egyedül csinálom, a férjem lába sem bírja már. Nagy ritkán segít egy nyugdíjas férfi, megrotálja a nagyobb üres területet, kivág elszáradt fákat, levágja a füvet, de minden más munkát én végzek.

Akkor itt már lassan szükség lenne az utánpótlásra, igaz?

Igen, nyugodtan jöhetne olyan is, aki akár meg is veszi. Először megtanítom, hogy hogy csinálja, aztán megvenné.

Ünnepekhez kapcsolódó dekorációt is készítesz és árusítod. Mesélnél ezekről bővebben?

Igen. Szoktam újrahasznosított és bio anyagokból is készíteni. Szeretem a természetes anyagokat, pl. koszorút csinálni karácsonyra és húsvétra is. Saját szőlő- és szedervesszőből készítem frissen, zölden, és később meg tudom rá csinálni a díszítést tobozzal vagy csipkebogyóval, barkával, tojással. Rongyszőnyegeket is készítek, újrahasznosítom vele a maradék anyagokat.

Köszönöm a beszélgetést!