Zöldtrágya másodvetésként

Az ágyások egy része üresen áll. Lehet, hogy már betakarítottuk róla a termést, de az is előfordulhat, hogy az időjárás az egész termést, vagy legalábbis a javát, tönkre tette. Ilyen előfordulhat például a babbal. Az alábbiakat javasolják a Bayerische Gartenakademie szakemberei, hogy ne maradjon a talajfelszín fedetlenül, növényborítás nélkül.

A zöldtrágya nemcsak a talajfelszínt takarja be, hanem javítja is a talaj minőségét. Véd a lemosódás, a kérgesedés és az eliszapolódás ellen és korlátozza a gyomosodást. Megköti a még rendelkezésre álló tápanyagokat, így azok nem mosódnak ki. A mélyen gyökerező fajok nagy vastagságú talajréteget lazítanak fel. A humusztartalmat is növelhetik, amik termékenyebbé teszik a talajt. A talaj szemcseszerkezetére és vízgazdálkodására szintén kedvező hatással vannak.

Ha augusztus végéig elvetjük a körömvirágot, a mézontófüvet és a fehérmustárt, még őszi táplálékot gyűjthetnek róluk a rovarok. Az olajretket, szöszösbükkönyt és a bíborherét is vethetjük még szeptemberben. Az őszirozs, mint zöldtrágya kifejezetten hasznos a veteményesben, még október elején is vethető. Ügyeljünk a vetésforgóra, ha retket vagy káposztát akarunk termeszteni, akkor mondjunk le a mustárról, vagy a szintén keresztes virágú olajretekről és repcéről.

Zöldtrágya mézontófű

Vessünk fehérmustárt zöldtrágyának!

Ha elég nedvességet talál, gyökereivel gyorsan átszövi a talajt. A kötött talajokat hatékonyan lazítja. Kora ősszel vethetjük úgy is, hogy a paradicsom, a paprika és a kabakosok alatt a talajt egészen sekélyen meglazítjuk, sűrűn elszórjuk a magokat és elgereblyézzük.

Nem igényes munkánk minőségére, gyorsan kikel, de csak jól átnedvesedett földben. A keményebb téli fagyok hatására elpusztul, szerves anyaga azonban a talajt gazdagítja. Ügyeljünk arra, hogy a fehérmustár termesztett zöldségeink közül a káposztafélékkel rokon, hasonló betegségekre érzékeny és felszaporodhatnak rajta a földibolhák!  (Forrás: Biokerti kalendárium)

Levélzöldség zöldtrágyaként

A spenót és a madársaláta is alkalmas zöldtrágyának, de jobb, ha sorba vetjük, mintha csak elszórnánk a magját, mert így nem akadályozza a kapálást és a gyomlálást. Természetesen szedhetünk is belőle. Célszerű mindig a legnagyobb növényeket kihúzni, hogy megelőzzük a befülledésből eredő gombabetegségeket.

Zöldtrágya talajba forgatása

Kora ősszel nincs rá szükség. A bomlás során talajba mosódó tápanyagok keletkeznek. Decemberben, még a talaj átfagyása előtt sor kerülhet egy felásásra, de legegyszerűbb, ha tavaszig egyszerűen otthagyjuk. A télálló fajok nagy zöldtömeget hoznak létre, elfásodó részeik pedig védik a talajt az időjárás viszontagságaitól. Tavasszal nehéz lehet a talajba forgatni a zöldtrágyát. Egyik lehetőség, hogy kitépkedve komposztáljuk, a másik, hogy lekaszáljuk és az ágyást sekélyen felássuk pár héttel a következő vetés előtt.

A nem télálló zöldtrágya növények után maradt szárakat eltávolíthatjuk és komposztálhatjuk vagy beforgathatjuk.

Kapcsolódó cikk:
Körömvirág zöldtrágyának