Malacok takarmányozása – vissza a természeteshez

Holland kutatók több mint 1000 malacon végzett kutatásának eredményeként megállapították, hogy a sertések természetes körülmények között táplálkoznak a legjobban. Mindez kiemelten fontos az elválasztás előtt álló utódokra is, melyek az evést és az ivást az anyaállattól tanulják meg.

A kutatást a Wageningeni Egyetem mellett a holland agrár- és élelmiszerminőségi tárca, valamint egy állattenyésztési berendezéseket és egy takarmányokat gyártó cég kezdeményezte azzal a céllal, hogy olyan innovatív etetési koncepció kerüljön kidolgozásra, mely a malacok és kocák természetes viselkedésének megfelelő megoldást jelent. Ebben az esetben a malacok takarmányfelvétele az elválasztás szakaszában is optimális lesz, ez pedig mérsékeli az elválasztás negatív hatásait a fiatal állatok egészségére nézve.

A kutatás során az úgynevezett Családi etetési/takarmányozási rendszert és a Családi takarmányt 9 hetes korukig szoptató kocákkal és malacokkal vizsgálták. Az eredményeket hagyományos karámban, hagyományos takarmányozás mellett nevelt állatok adataival hasonlították össze. A kísérleti rendszer a természetes táplálkozás körülményeit tükrözi, ahol a malacok és kocák közös térben esznek és isznak együtt. A malacok ily módon már a korai szakaszban megismerkednek a szilárd takarmánnyal. A kocák korlátozás nélkül táplálkozhatnak a 70 cm széles és 92 cm hosszú padlón, miközben a velük együtt levő utódok egy kerek formájú játszóvályúban kapnak takarmányt. Az etetőpad szomszédságában elérhető ivóedényből tetszés szerint ihatnak az állatok. Az elválasztást követően a malacok kétrekeszes, száraz etetővályúból ehettek, majd a negyedik naptól körkörös játszóvályúban, amiben fele-fele arányban volt kocatáp és malactakarmány.

Az eredmények alapján a családi etetési rendszer használatával a kocák súlycsökkenése elmaradt, jóllehet a kocatápokból nagyobb mennyiség fogyott. A malacok korábban tanulták meg az evést, növekedési adataik is javultak, elválasztási súlyuk is kedvezőbb volt. Fontos kiemelni, hogy a családi takarmányozásban résztvevő malacoknál kevesebb számban tapasztaltak az állatokon agresszióval kapcsolatba hozhatóan elszenvedett sérüléseket. Összetételét tekintve, a családi takarmány olyan tápanyagokat tartalmaz, melyek a malacok emésztési és szájmozgató képességét és a kocák optimális táplálkozását támogatják. A takarmány pellet átmérője 4-12 mm, hosszúsága 10-30 mm. A takarmány aromáját a természetes etetési viselkedéshez kapcsolódóan optimalizálták oly módon, hogy a felismerhető ízek bevonása a takarmányprofilba a vemhességtől kezdődően a laktációig, majd a bölcsődéig megerősíti azokat az érzékszervi jelzéseket, amelyeket a malacok anyjuktól már ellés előtt kaptak, így ez az ún. „anya illat” ízkomponens segíti a malacoknak felismerni a biztonságosan fogyasztható takarmányt.

Forrás: Biokultúra 2021/6
(https://agraragazat.hu)