Öveket fel – hernyófogó öv

Csodálatos formában vannak a levéltetű kolóniák a gyümölcsfáinkon, hisz a velük szimbiózisban élő hangyák őrzik és védik őket. Mi történik, ha a hangyákat valamilyen okból nem engedjük, hogy a fára feljussanak? A levéltetvek védelem nélkül maradnak és a telepek összeomlanak. A katicáknak nem a hangyákkal kell foglalkozniuk, hiszen szabad prédaként ott vannak a levéltetű csordák.

Zárjuk el a hangyák útját, és hagyjuk, hogy a segítőink végezzék a dolgukat.

 

Öveket fel – hernyóöv, hernyófogó öv, enyves öv

Helyezzünk egy fizikai akadályt – övet – a gyümölcsfáink törzsére, talajtól 70 cm – 1 méter magasságba, hogy a mászó rovarok ne tudjanak a lombkoronába jutni. Jelen esetben a hangyák mozgását korlátozzuk.

Vásárolt, felhasználásra kész övek:

Ragacsos szalagokról van szó, amit rátekerünk a fa törzsére és spárgával lent és fent rögzítjük. Mivel a fa kérge rücskös, maradnak hézagok, amit ha sárral kenünk be, máris sima lesz. Vagyis, fogunk egy vödröt, földet teszünk bele, vizet engedünk hozzá és a fa törzsét bekenjük. Erre tesszük az öveket és spárgával erősen rögzítjük. A hangyák, araszolók és egyéb kártevők beleragadnak a ragacsos anyagba és a levéltetvek védelem nélkül maradnak. Gazdaboltokban „Hernyófogó öv”, „hernyóöv”, „enyves öv” néven keressük.

Az enyves öveket kb. 10 naponta cserélni kell, de ez idő alatt a levéltetű állomány is megszűnik. A következő kirakási időszak június közepén kell, hogy kezdődjön, amikor is az almamoly, szilvamoly, barackmoly lárvája bábozódásra alkalmas helyet keres magának – itt már mi magunk is elkészíthetjük a hernyóövet.

Házilag készített megoldások:

„Száraz” öv, bábozódni, petézni készülő rovaroknak:

Az almamoly elleni védekezés egyik szerves része kellene, hogy legyen a hernyófogó öv kihelyezése április végétől, folyamatosan. Ez azonban valamilyen okból nem terjed el nálunk. Más országokban a biológia védekezés ezen formájának sokkal nagyobb a népszerűsége. Tény és való, hogy egy gyümölcsösben ezeknek az öveknek a felrakása és pótlása egy egész embert kíván, na de egy hobbikertben…? Szóval, öveket felcsatolni.

Június közepén helyezzünk a fatörzsekre a hernyófogó öveket. Ezeket a csíkokat 10 naponta ellenőrizzük, és az alájuk bújt lárvákat, bábokat semmisítsük meg. Szeptember végén a hernyófogó öveket eltávolíthatjuk a törzsről. Közben többször is rázzuk meg a fákat, hogy férges gyümölcsök lehulljanak – amit persze összeszedünk.

Biztonságos és környezetbarát eljárás, anélkül, hogy permeteznünk kellene. Ez esetben nem lesz ragacsos anyag felhasználva, a bábozódni, petézni készülő rovaroknak mi készítjük elő a gyerekszobát, és kínáljuk fel számukra a tökéletes zugot, ahol meghúzhatják magukat.

Anyaga lehet zsákvászon, karton, hullámpapír, régi újság, gumigyűrű, amit legalább 20 cm szélesen rögzítünk a fa törzsén és 10 naponta cseréljük. Kiváló rejtőzködő hely a rovaroknak, melyek ide petéznek, illetve a hernyóknak, akik bebábozódnak (molyok, szövőlepkék). Ezeket az öveket dobáljuk be egy hordóba, tegyünk rá egy szúnyoghálót, hogy a hasznos apró parazita rovarok ki tudjanak jönni, majd pár nap múlva égessük el. Közben az újabb övet is felhelyezzük. Ezt a folyamatot egész évben végezhetjük, de júniustól lenne igazán fontos, amikor a bebábozódás és a peterakás elkezdődik.

Ragacsos öv, mászkáló rovaroknak

A „száraz” öv csontenyvvel (festékboltokban kapható) van bekenve.A legegyszerűbb módja, ha a zsákvásznat ráfeszítjük a fára, rögzítjük spárgával és egy spatulával felhordjuk a feloldott enyvet. Ha az enyv megszáradt, már nem ragad, cseréljük.

Kétoldalas ragasztószalag (50 mm-es) legalább 3 sorban felragasztva, tökéletes akadályt képez a hangyáknak. A fa törzsét sárral érdemes simára vakolni.

Bármelyik megoldást választjuk, kb.  10 naponta cserélnünk kell, és újakat kihelyezni.

A ragacsos öveknek tavasszal, a levéltetű invázió megkezdésekor van fontos szerepe, amikor a hangyák útvonalát lezárjuk, hogy ne tudjanak tetveket telepíteni, azokat gondozni, védeni. Miután az erőteljes hajtásnövekedési időszakon túl vannak a gyümölcsfák, már a levéltetvek elhagynák helyüket, de ott a ragacsos öv, ami megfogja őket, nem tudnak áttelepülni más növényekre.

A későbbiek során a „száraz” (nem ragacsos) övek is elegendőek, mert a rovarok petéznének, bábozódnának és tökéletes rejtekhelyet biztosítanak, egy ellenőrzött, felügyelt rejtekhelyet. Amit leveszünk, és kicserélünk egy másikra. És ismét, és ismét. A zsákvászon, karton, hullámpapír, régi újság könnyen beszerezhető, könnyen felkötözhető, és kiváló biológiai védekezés.

Forrás: gazigazito.hu