Pető Áron kertészmérnök, biogazda, a Biokert Szigetmonostor zöldségközösség gazdálkodója, a 2020-as Év biogazdája.
Belgrád rakpartról a bio minősítésig – „És akkor így belelkesültem.”
Áron az V. kerületi Belgrád rakpartra született és tizennyolc éves koráig igazi belvárosi gyerek volt. Amit persze fontos megjegyezni, hogy rendszeresen járt vásárlóként a biopiacra. Utána sokfelé lakott Budapesten, míg végül kétezernégy körül, amikor gyümölcstermesztés szakirányon kertész diplomát szerzett, a szentendrei térségbe költözött. Az egyetemet mintaszerűen végezte el: miközben zenekarokat szállított éjszakánként, a hajnali végzés után pár órára már a reggeli hét órás gyakorlaton ott volt Soroksáron és sok más vidéki gazdaságban.
Eredetileg egy kis családi nyaralót vett birtokba és ott kezdett el szakmai tudásával kísérletezni, így a családjának termelt először zöldséget. Noha a telek nem volt ideális a termelésre, a visszajelzés annál inkább ideális volt arra, hogy még komolyabban a gazdálkodás felé vegye az irányt. Amikor már olyan sok volt a termény, akkor elkezdte keresni, hogy hova menjen, merre tovább. Úgy emlékszik vissza, hogy az első egyhektáros földdarabon volt egy fólia és az első paradicsom, szabadföldi répa, retek és sok saláta!
Miközben a Villányi úti kertészeti egyetem biotanszéke hatással volt rá, a mai napig hálás a növényvédelem tárgy oktatóinak a szemléletmódja formálásáért. Ugyanakkor saját tapasztalatai és a gyakorlat befolyásolta igazán szakmai gondolkodását: leginkább a gyümölcstermesztéshez való viszonya határozta meg, hogy biogazda lesz. A következő lépés a már hektáros föld művelése mellett, a bio minősítés megszerzése volt számára.
Áron a termesztésben abszolút biomániás, de nem retteg attól, hogyha eszik valamit, akkor abban mi lehet. Zöldségből nagyrészt próbálja azt enni, amit ő maga termel.
A bionak látja az egészségmegőrző szerepét, amellett a törődés mellett, amit az ember magának ad a termények kiválasztásán, feldolgozásán, saját idején keresztül.
A megszállott gazda, aki a biopiacra vágyik – „Hogy a legnagyobb frissességet biztosítsam.”
A termények eladását a szentendrei piacon kezdte. Fő növényei a retek, saláta és újhagyma volt, természetesen frissen szedve. Az (volt) az elve, hogy az aznapi szedés az igazi, így már reggel négykor szüretelt, pedig nem is volt még vize a földön, tehát hazaszaladt, megmosta a zöldséget és úgy ment piacra. Nyilván ez anyagilag nem volt nagyon rentábilis, viszont sokan megismerték, így viszonylag gyorsan kialakult egy lelkes vevőköre, akik hetente újra keresték.
Amikor meglett a bio tanúsítványa, akkor elkezdett próbálkozni, hogy bejusson biopiacra. Először az újpestire jutott el, de nagyon szeretett volna a MOM piacon is megjelenni. Amikor bekerült, a biopiac vevőitől további megerősítést kapott. Igaz, néha mindent eladott, de nem mindig, vagyis el kellett gondolkodnia, hogy ne a komposztra termeljen. Évekig járt oda, ugyanakkor új utakat keresett, a bio elveket más környezetbe ágyazva is szívesen kipróbálta volna, de a forma lehetőségét még kutatta.
2009 táján a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) megkereste őt (is) egy francia gazda kíséretében, akik a Franciaországban működő úgynevezett AMAP modellt népszerűsítették Magyarországon. Az első beszélgetések nem voltak túl sikeresek a külföldi és a magyar gazdák között: a modell, a gondolkodás nagyon más szemüveget, új logikát jelentett még akkor Magyarországon.
Közösségi mezőgazdálkodás elhelyezése
(Birtalan és mtsai. 2019. „Egészség a közösség által támogatott mezőgazdálkodásban” című cikk egy részletének átirata)
A közösség által támogatott mezőgazdaság (Community Supported Agriculture = CSA; francia megközelítésben: Association pour le maintien d’une agriculture paysanne = AMAP; magyarul leginkább a zöldségközösség terjedt el) olyan egészséges helyi (alternatív) élelmiszerforrás a fogyasztók számára, ahol a termelő rendszeresen szezonális és bio-élelmiszerekkel látja el a fogyasztót éves elköteleződés keretében. A CSA-k jellemzően helyi viszonyokra adaptált formái mára jelentős teret nyertek mind az EU-ban, mind az USA-ban.
A CSA koncepciója az 1960-as években született egymástól függetlenül Japánban (japán háziasszonyok megfelelő minőségű élelmiszer iránti elköteleződése) és Európában (biodinamikusan dolgozó gazdákat támogató fogyasztói csoportosulások), majd terjedése az 1980-as években Amerikában kapott igazi lendületet (Réthy és Dezsény, 2013; Vasquez és mtsai, 2017). A 2015-ös áttekintés szerint Amerikában 7 398 (United States Department of Agriculture, 2015), Európában definíció függően kb. 2 800, vagy 6 300 (European CSA Research Group, 2015), hazánkban jelenleg 15 zöldséggel és 1 hússal dolgozó CSA van (Tudatos Vásárlók Egyesülete, 2019).
A definíciófüggő statisztika (lásd európai adatok fentebb) jól mutatja, hogy a CSA-nak sokféle típusa van, mégis a központi gondolat nagyjából egységes mögöttük: a fogyasztók és a termelők CSA keretein belül történő közvetlen kapcsolódása az élelmiszer-termelés kockázatainak és előnyeinek megosztásán alapul. A jellemzően ökológiai gazdálkodó és helyi kistermelők zöldségterményeiket a szezon elején a hozzájuk jelentkező tagok létszámára tervezik és termelik meg. A résztvevők általában általuk választható dobozméretű (4 fős, vagy 2 fős család zöldségellátására számolt) terménymennyiségre jelentkeznek. A mintegy 40-50 hétnyi szezonra elköteleződött tagok havi fix általányt fizetnek a termelőnek, aki az adott szezonban az elköteleződőkre számolva tervez, majd a feldolgozatlan, általában aznap/előző nap szedett friss terményeket a résztvevők heti rendszerességgel kapják meg egy adott átvételi ponton. A szezon előre meghatározott hosszúságú, ennélfogva a termények fajtái (általában 40-50/szezon) és mennyisége hétről hétre variálódik az ökológiai gazdálkodás, illetve a természeti körülményeknek való kitettségtől függően.
A biopiacon túli biovilág – „Ez a jövő.”
Áron végül kockáztatott: (mikor sikerült megértenie, miről szólhat a közösség által támogatott mezőgazdálkodás,) bele is vágott a rá következő tavasszal ebbe a termelésbe, a közösségi formába. Az első vevők a szentendrei piacról jöttek a vásárlóik közül, mert a többi helyen nem hirdették ezt a lokalitás elve miatt. A vevőket először megkérdezte, akarnak-e hírlevelet kapni a biogazdálkodásról, majd közülük lettek az első tagok, akik „bevállalták” vele együtt a közös kockázatviselést.
Az első szervező beszélgetésekre elment Áronékhoz egész sok érdeklődő, ebből tizenöten kezdték meg végül az első szezont. (Tehát azért annyira nem volt nagy a sikere a dolognak.) 2009-ben nagy újdonságnak számított a közösségi mezőgazdálkodás az országban. Végül elindultak, noha úgy számoltak, hogy hatvan családra van elég termény. A maradékot, ami mindenképpen megtermett, pedig vitték piacra. Dilemmás kezdés és év volt. A szerepek megtalálása sem volt egyszerű: akár még az is előfordult, hogy annyira kevésnek érezte egyik-másik terményét Áron, hogy inkább odaadta az egészet a tagoknak, nem is ment piacra. Úgy gondolta, hogy ez a jövő, fontos, hogy elégedettek legyenek a tagok, vagyis a kockázatmegosztás ellenére a termelési kockázatot ő vállalta magára. Ez az év talán Áron egyik legnehezebb szakmai éve volt: akkor pénteken zöldségközösség átadás volt, szombaton piac, szerdán piac, csütörtökön bioboltba szállított.
A következő szezonra már harmincan jelentkeztek, ami szintén futkosós, ebből kifolyólag igen megterhelő évre sikeredett. Később átgondolva a lehetőségeket Áron „ultimátumot adott” a tagoknak: vagy 60 taggal vágnak bele a rákövetkező évbe, vagy sehogy sem. Megkérte az elégedett tagokat, népszerűsítsék barátaik és ismerőseik között ezt a vásárlói hozzáállást. Végül el tudtak indulni hatvan taggal, így ő abbahagyta a piacozást, beszállítást és azóta a taglétszám nem probléma. Mostanra stabilan évente kb. 120 tagja van és ő maga is igazi tapasztalatokkal rendelkezik a „hogyanban”.
A 2020-as év biogazdájának elvei gazdálkodóként – „Termelésben abszolút biomániás vagyok.”
Áron párjával és édesanyjával működteti 5,5 hektáros földjüket a Szentendrei-szigeten. A terület egy része 0,25 hektáron fóliasátraknak ad otthont. A szabadföldi területeken szántóföldi-zöldséges vetésforgó elveit követik és a fóliasátrakban is betartják a vetésforgó szabályait, az öt kultúránkénti visszatérhetőséget. Ezért minden évben vannak pihentetett, gabonával bevetett és pillangós területeik a talajélet megóvása érdekében. A területeket helyi állattartóktól származó szervestrágyával gazdagítják (ami ki is mutatható humusznövekedést mutat a vizsgálatokban).
Az évek során kialakult a szaporító anyagok beszerzésének útja, amely során a vetőmagok kiválasztásán túl a palántanevelés színvonalának javításán is folyamatosan dolgozott. Elérte, hogy az összes palántát, amit felhasználnak, a saját palántanevelőikben termeszthetik. Egyik kedvenc szakmai kihívása, hogy mivel a dinnyéket nem lehet saját gyökéren megtermelni megfelelő méretben a földjén (a termőtalaj nagy része középkötött öntéstalaj), hogyan érjen el magas színvonalú biotermény minőséget. Végül oda jutott, hogy évek óta oltja a dinnye palántáit, a fajták vetőmagjának beszerzésétől az oltás körülményeinek biztosításán keresztül felügyel minden részletet.
A tagjai számára az egyik legfontosabb a termények sokfélesége, így az egyik legnépszerűbb zöldségénél, a paradicsomnál is nagy hangsúlyt fektet a fajták sokszínűségére. Mivel évek óta több tájfajtának és különleges szabad elvirágzású fajtának a magját fogja meg saját részre, így mára egy 12 fajtából álló paradicsom kollekcióval büszkélkedhet.
A 2020-as év biogazdájának elvei a közösségben – „Nem szabad a tagokat megkötni.”
Áron főként saját, akár a bioszabályoknál is szigorúbb szabályainak megvalósítását élvezi szakmailag a zöldségközösségben, amihez a keretrendszer biztonságos, kiszámítható működést biztosít számára. Ez azt jelenti, hogy a zöldségközösség a bevétel szempontjából kötött jövedelmezést jelent (megállapodás szerint), vagyis máshogyan ad biztonságot, mint a piaci értékesítés. Ugyanakkor nagyon fontos számára, hogy csak saját terményt ad és a költségek megosztására fókuszálhat: semmiféle presszió nincs rajta azért, hogy többet termeljen. Persze elképzelhető, hogy az elégedetlen tag elhagyja, amiből ő viszont tanulhat: ezt a közvetlen visszajelzések alapján tudja megtenni.
A másik oldalon természetesen ez nagy kötöttség. Noha sokat lehet töltődni a szállítások során a beszélgetésekből a tagokkal, mégis van, amikor annyira sűrű ez a programozottság minden héten, hogy már szinte majdnem úgy érzi, hogy minden nap csütörtök (ez a Biokert szállítása napja) van. A zöldségközösség szakmai kihívásokat is rejt: a zöldségek összetétele többféle, minden évben hoznak be új növényeket, és próbál újdonságokat is termelni Áron. A szezonális sokféleséget a tagok nagyon értékesnek is találják: például tizenkét féle termény szokott lenni akár a nyári időszakban a heti zöldségmegosztáson. Ezt azt jelenti, hogy paradicsom, paprika, uborka természetesen alap, de azon belül háromféle uborka van és ötféle paprika. Sajnos a teljes szezonra tervezett kilencven növényfajból öt-tíz biztos nem sikerül minden évben, miközben volumenét tekintve nyáron akár 2 tonna termény is szétosztható hetente.
Negyven hetet szállítanak egy évben. De ez nem kőbevésett elv, volt olyan, hogy negyvenegy hét volt, máskor harminckilenc, harmincnyolc. Az a lényeg, hogy mindent odaadnak (karácsonyig), amit termeltek. A növények kapcsán az a legfontosabb számára, hogy a tagok elégedettek-e, megeszik-e, finom-e, tényleg olyan-e, hogy az beleillik az ő étkezési szokásaikba, vagy tudnak-e vele mit csinálni. Szerencsére Áron elégedett dolgozóival és számíthat is rájuk.
Áron közösségében az a hozzáállás, hogy minden egyes dolgozó egy egész dobozméret tulajdonosa, ugyanakkor a szétosztás sorrendje meghatározó: először megkapják a tagok a részüket és aztán jönnek a dolgozók. Áronék a terményeket ömlesztve szállítják és kiszámolják, hogy egy-egy átadási pontra mennyi jut és ott hányan várják őket. A tagoktól felelős viselkedést vár el: nem ellenőrzi őket, sem a saját részük lemérésekor, sem a lemondásaikat, pótlásaikat tekintve. Nem tartja feladatának annak figyelését, hogy ezt becsületesen csinálják-e, de biztos benne, hogy igen. Áronék mérleget is visznek, a tagok maguknak mérik le saját részüket. Ezt akkor vezette be a Biokert átadásokon, amikor az első időszak végén realizálta a felhasznált zacskómennyiséget (akkor még előre bezacskózva osztotta a dobozmennyiségeket). Általában a kiosztás végére meg szokott maradni annyi termény, hogy a dolgozók is kapnak belőle és végül maga a gazda is.
CSA-ban való részvétel
(Birtalan és mtsai. 2019. „Egészség a közösség által támogatott mezőgazdálkodásban” című cikkéből)
A CSA tagság a résztvevők egészsége számára nemcsak a minőségi élelmiszer fogyasztása szempontjából lehet fontos állomás, hanem egészségmagatartásuk vonatkozásában is. A kutatások egy része kifejezetten az egészséges életmód garanciájaként ajánlja a CSA részvételt (Allen és mtsai, 2017; Cohen és mtsai, 2012; Rossi és mtsai, 2017). A saját terményrész elfogyasztásának heti kényszere miatt a CSA tagok többet étkeznek otthon, így kevesebbszer vesznek igénybe menzai, vagy éttermi szolgáltatást (MacMillan Uribe és mtsai, 2012; Perez és mtsai, 2003), mivel nem akarják kidobni a saját termelőjüktől kapott minőségi élelmiszert, így annak elfogyasztására törekszenek (Kis, 2014; Lamb, 1994; Rossi és mtsai, 2017; Russell és Zepeda, 2008; Wharton és mtsai, 2015). A kontrollcsoportos összehasonlítások alapján a CSA részvétel növeli a zöldség- és gyümölcsfogyasztás mennyiségét és/vagy változatosságát (Cohen és mtsai, 2012; Landis és mtsai, 2010). Ugyanakkor valódi kihívást is jelent a tagok számára, hogy a terményhányad mennyiségét és összetételét nem ők választják meg a heti „csomagban” (Goland, 2002; Lang, 2005; Rossi és mtsai, 2017). Míg történetileg a kollaboratív működés (erős közösségi elem/közösségiség) volt jellemző az első CSA-kra (Feagan és Henderson, 2009; Lang, 2010), a jelenlegi tagok számára sokkal fontosabb az egészséges étkezés; a bio, magas tápanyagtartalmú élelmiszerek elérésének igénye került előtérbe (Lang, 2010; Schnell, 2007).
Mára ismert, hogy a CSA-ban való részvétel nemcsak a táplálkozás terén, hanem számos más területen is változásokkal jár együtt: a tagok érzékenyebbé válnak a környezetvédelmi problémákra, jobban tudják értékelni az élelmiszereket és a termelés folyamatát, elköteleződnek a helyi és fenntartható források keresése iránt (Birtalan, 2020). A részvevők a közvetlen kapcsolódás révén új tudásra is szert tesznek pl. élelmiszer-biztonsági kérdésekben, vagy a különböző ételek és étrendek ökológiai és egészségi hatásait tekintve (Sarmiento, 2017). Talán nem véletlen, hogy a kutatások egy része a helyi élelmiszer-környezet („local food environment”) táplálkozásra gyakorolt speciális hatásainak továbbgondolását javasolja (Caspi és mtsai, 2012), vagy jótékony hatását hangsúlyozza (Salois, 2012).
A tagoktól sok visszajelzést kap, ami emberileg is jól esik számára, ugyanakkor tapasztalja, hogy az élet sok mindent hoz. Akár alapító tagok is kerültek ki a közösségből egy-egy élethelyzet miatti változás okán. Sajnos mindig van fluktuáció a tagok között, amire van is nemzetközi hüvelykujj szabály: tíz-tizenöt százalék a normális ráta, de ha negyven százalék lemorzsolódik, akkor baj van, sőt, akkor komolyan el kell gondolkodni, hogy valamit nagyon nem jól csinál a gazda.
Áron (nagyon sokáig) fontos szerepet tölt(ött) be a zöldségközösségi gazdák között. Van egy informális hálózatuk, ahol szó van a részvételi minőségbiztosítás kezdeményezésről, de még sok kérdésen gondolkodnak, hogyan lehet ezt igazán jól csinálni. TVE szervezett országszerte előadássorozatot a közösségi gazdálkodás népszerűsítésére, a gazdák értékesítési gondjainak alternatív megoldásaként, amin Áron is többször részt vett előadóként. Áron elsősorban azt tartja szem előtt, arra szerződött a tagokkal, hogy az ő gazdaságából kapnak terményt, és ő ezt a gazdaságot garantálja is.
Dilemma mindig van! – „Nem vagyok magabiztos állandóan, csak nem félek.”
„Gazdálkodásilag olyan, mintha könnyen átlátható lenne a rendszer, pedig nem az” – mondja. Sokszor becsapják magukat a közösségi gazdák: nagyon fontos átlátni, hogy mi az, amit bele kell számolni a működési költségek közé. Ha támogatást kap a gazda, az hova számít? És erre vannak a TVE képzései egyébként, ahol próbálnak a dilemmákról közösen gondolkodni (pl. a földek állapotának ápolása a gazdát terheli?, a közösség finanszírozza teljes egészében a termelést?). KÖKISZ néven alakult a közösségi gazdák csoportja, akikhez lehet bátran fordulni tanácsért a témában még kezdőknek.
Noha már bejáratott Áron modellje, nehéz mindig szem előtt tartani, meddig tart a munkaideje és meddig tart a szabadideje, magánélete. Neki fizetnek a tagok, majd az első mindig az, hogy ki legyenek fizetve a dolgozók, utána ki legyenek fizetve a számlák, a további követelések, utána vegyen alkatrészeket, anyagokat stb. és utána, ha marad, azt tudja csak magára költeni. Ennek pedig van egy hektikussága is, ami igen távol áll a havi fix kifizetések modelljétől.
Birtalan Ilona Liliána
ELTE Pszichológiai Doktori Iskola,
ELTE Pszichológiai Intézet,
ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet
Biokultúra 2021/2-3
