Mézelő fűszernövényeink

A nyárutó és a kora ősz virágpompában nem mérhető a tavaszhoz, de a méheket, poszméheket, zengőlegyeket ilyenkor is illik valamivel megkínálni egy valamire való biokertben. Szerencsére fűszernövényeink egy része pont ebben az időszakban virágzik.

Nem kell nekik külön fűszernövényes ágyást elkülönítenünk, jól mutatnak a virágoskertben is, például rózsák, nyáriorgonák, örökzöldek déli oldalán, a bazsalikom a zöldségfélék mellett.

Az évelő borsfű (más néven borsikafű, illetve csombor) heteken át bontja kékesfehér virágait, amelyeket rengeteg méh látogat. A tűző napot kedveli. Ha jól érzi magát, földet érő hajtásai legyökeresednek, illetve elhullajtott magja kicsírázik, így évről évre terebélyesebb lesz a bokor.

A tatárhagymát tavasszal kétszer is vághatjuk, utána azonban hagyni kell kizöldülni, hogy tápanyagot tudjon felhalmozni. (Ő is növény, fotoszintézisből él!) Augusztus második felétől hozza fehér virágait, amelyekkel alig bírnak betelni a méhek.

Ha nyár elején betakarítjuk a mentaféléket, nyár végére vagy kora őszre újra megnőnek és fajtától függően fehér, halvány rózsaszín vagy halványlila virágot hoznak. A mentafélék szeretik a kicsit nyirkosabb talajt és nem ragaszkodnak a teljes napsütéshez.

A bazsalikom a fentiekkel ellentétben egynyári növény. Ebben az időszakban hozza utolsó virágait, amelyek bőséges táplálékot kínálnak a rovaroknak, ahogy ezt az ajakosok nemzetségének képviselőitől ezt el is várjuk.

Gelencsér Margit
Magyar Biokultúra Szövetség