„A biotermékek piaca mennyiségileg telítődött, a minőségben lehet még fejlődni.” – Interjú az Organic Kingdommal

Németh Gyulával, az Organic Kingdom Kft. ügyvezetőjével beszélgetünk olyan fontos kérdésekről, mint hogy miben tud fejlődni a biogazdálkodók piaca, megterem-e magyar földön a Pink Lady almafajta, és miért tartják fontosnak, hogy kihagyás nélkül jelen legyenek a szombati ökopiaci napokon.

Önök gazdálkodnak és importálnak is?

Nem, nem. Van egy termelési részlegünk és egy feldolgozó és kereskedelmi cégünk. Saját terményeinkkel és másoktól felvásárolt bioterményekkel is kereskedünk, és ezeket exportáljuk is. 13 országba exportálunk, a külpiacokon vagyunk leginkább jelen. Nem nagyon dolgozunk külkereskedővel, inkább egyenesen én tárgyalok le mindent. Jól ismernek már minket, kiépült kapcsolatrendszerrel rendelkezünk a határokon túl is. Az Ökopiac pedig a szívemnek kedves, mert fontos, hogy Magyarországon is jelen legyünk a termékeinkkel és kapcsolatban álljunk  a hazai fogyasztókkal.
A környékbeli és akár távolabbi gazdaságoktól is felvásárolunk biozöldséget, biogyümölcsöt. Nem csak itt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hanem országosan is. Két hűtőházunk is működik, ahol az almát, körtét télen tároljuk, és egy kisebb feldolgozóüzemünk is , amit most szeretnénk egy pályázat segítségével bővíteni.

Mi mindent termelnek?

Főleg gyümölcsöt, fő termékünk az alma, de van mellette még körte, szilva, dió, kajszibarack, szamóca, bogyós gyümölcsök, tehát igyekszünk lefedni az igényeket. Kisebb tételben termelünk zöldségeket is. Illetve a spárga elég meghatározó, az jelenleg 7 hektáron nő, bár az ültetvény egy kicsit elöregedett, dilemmában vagyunk, hogy mi legyen vele. Újratelepítjük vagy csökkentjük a mennyiséget.

Az Ökopiacon nagyon színes a kínálatuk, milyen termékeket kínálnak?

Jelenleg gyümölcsleveket gyártunk, kisebb mennyiségben pedig lekvárt, aszalványokat. Az aszalványüzemünket szeretnénk egy teljesen új, zöldmezős feldolgozóüzemmé alakítani. Illetve tervezünk alma cidert készíteni, alkoholos és alkoholmentes változatban is, ez lesz az új projektünk. A kézműves termékek a reneszánszukat élik, így jutott eszünkbe a kézműves cider is. Kis mennyiségben kezdenénk, nem a nagy világmárkákkal kívánunk versenyre kelni.
Minden gyümölcsöt, amit tudunk, aszalunk. Van szilva, körte, meggy, cseresznye, szatmári különlegességek, pl. dióval töltött aszalt szilva, amit sokan szeretnek, most próbálgatjuk, hogy barackot is töltsünk vele. Szamócát, epret is szoktunk aszalni, igyekszünk mindig egy 8-10 féle aszalványt piacra vinni. Ez mind magyar, nem import, ez nagyon fontos. A lekvárjaink cukormentesek, vagy ha igényelnek édesítést, akkor bio virágmézet használunk. Pl. a szatmári szilvalekvárt mindenki ismeri, hogy nem kell cukrozni. Ezek manufakturális mennyiségek, nem kell nagy tételre gondolni.

Gyümölcsleveink vannak 3 és 5 literes kiszerelésben. Ha az új üzemünk felépül, előre tudunk lépni a design és töltési technológiák terén, van néhány ötletem, miken szeretnék változtatni. Kb. 20 féle gyümölcslevünk kapható, az alaplevek, illetve a kevert levek, pl. almalé-cékla, almalé-sütőtöklé, elég nagy a választék. A frissen facsart leveink már korán elfogynak a piacon, de ilyenek is vannak. Előző nap gyártjuk, pasztörizálatlan formában, szezonális alapanyagokból, ami ilyenkor télen a cékla, alma, répa, körte. Amit nagyon szeretnek a vásárlók, az a szamóca-, a ribizli-, a szilvalé. Szezonban a spárgalé is jól fogy, amit szerintem csak nálunk lehet kapni a piacon. Április elejétől július végéig tart általában a szezon, akkor tudjuk árusítani. Ez egy energiabomba, ha megisszuk, de krémleves készítéséhez is remek. A frissen préselt lének teljesen más íze van, üde, friss, és ezért nagyon sokan szeretik.

Mikor kezdtek biogazdálkodni?

2004-ben jelentkeztünk a Biokontroll Hungáriához, akkor kezdtük meg az átállást. 2007-től már tanúsított biogazdaságként működtünk. Az Organic Kingdom Kft-t 2008-ban alapítottam, kifejezetten gyümölcskereskedelemre és -feldolgozásra hoztam létre. Az exportnál fontos, mert külföldön mégis csak jobban hangzik, hogy egy cég, és nem egy egyéni vállalkozás áll a háttérben. Tavaly volt tehát 10 éves a cég maga.

Mikor csatlakoztak az Ökopiachoz?

Emlékeim szerint pont 10 éve, 2009-ben. Akkor még lent volt a parkolóban, és egy kisebb standdal voltunk jelen, spárgával és egyéb szezonális zöldséggel-gyümölccsel kezdtünk, aztán 1 év elteltével váltottunk arra, hogy folyamatosan jelen legyünk. Ha egy mód van rá, nem szoktunk kihagyni egy hetet sem az Ökopiacon, mivel egy szépen kialakult törzsvásárlói körünk van, akik igénylik, hogy a napi termékeket, amik nálunk kaphatóak, minden héten megkapják. Almából – nem akarok dicsekedni, de azt hiszem – nálunk van a piacon a legnagyobb kínálat. 20 fajtát termesztünk, de általában helyhiány miatt 10-12 fajtát tudunk vinni. Úgy tárolunk, hogy jóformán egész évben van almánk, kihagyás nélkül.

Néhány hete fotóztam az Ön standján Pink Lady almát, és egy kedves kommentelő hozzászólt, hogy ez a fajta Magyarországon nem terem meg. Tegyük tisztába, terem itthon Pink Lady?

De, bizony terem. 3 éve megvásároltam egy ültetvényt, amit átállítottam biora, és ott volt 1 hektár Pink Lady. Nehezen barátkozunk egymással, borzasztó nehéz megtermelni. Mikuláskor szoktuk leszedni, de ez elég rizikós, hogy lesz-e addig fagy vagy sem. Nekem ezt még tanulni kell, tavaly pl. úgy jártunk vele, hogy hagytuk még kint, hadd pirosodjon. Aztán jött egy fagy, amit át is vészelt, de tárolás során hamar bebarnult az alma. Ezt most igyekeztünk elkerülni és hamarabb leszedni. De igen, terem itthon is, nehezen, de meg lehet csinálni. Kb. 500 fányi Pink Lady-nk van, és érdemes kitartani a termesztése mellett, mert ízben és ropogósságban szerintem verhetetlen.
A Topáz és a Pink Lady keveréke a Bonita, ami egy újonnan nemesített fajta, és egy jó hónappal korábban érik, mint a Pink Lady. Küllemben, ízben nagyon hasonlít, csak még rezisztens is a betegségekkel szemben, így biztonságosabban termelhető. Ezzel szeretnék majd most megpróbálkozni, aztán meglátjuk, hogy válik be.

Mi motiválta Önöket a bio felé?

Valamikor mi ’97 körül kezdtük a gazdálkodást, intenzív zöldségtermesztéssel, és láttam, hogy micsoda mennyiségű kemikáliát használunk. Akkor még azt hittem, az a jó, de azt is észrevettem, hogy rosszul vagyunk tőle, irritálja a bőrünket. Biztos voltam benne, hogy kell lennie más módnak, nem lehet igaz, hogy csak ilyen módszerrel lehet termelni. Elkezdtem kutakodni, utána olvasni és elvégeztem egy biogazda tanfolyamot. Ösztöndíjjal jártam az Egyesült Államokban, ott is sok érdekeset tanultam, és amikor visszajöttem 2004-ben, akkor kezdtünk bele a megvalósításba. Ugyanazt a minőséget, sok odafigyeléssel, de meg lehet termelni bioban. Persze sok küszködés és buktatók árán, de mostanra azért kialakult egy jó technológia, amivel tudunk termelni. Volt, hogy a teljes termés elment egy figyelmetlenség miatt, de tanultunk belőle, ez már a múlté. Több odafigyelést igényel a biotermesztést, oda kell figyelni, nap, mint nap, de mindenképpen megéri ebbe az irányba elmozdulni.

Állatokkal nem foglalkoznak?

De, ez most egy új projektünk. Vettem 10 mangalicát, illetve 100 tojótyúkot, mert sajnáltam kidobni a kieső hulladékzöldséget és gyümölcsöt. Még csak kedvtelés szintjén, de létrehoztam egy kis állatfarmot. Most tanulgatom, mert nem vagyok állattenyésztő, de szeretek velük foglalkozni, úgyhogy lehet, hogy ebbe az irányba is nyitunk.
Emellett tervezzük egy kisebb bio halastó létesítését is, ami szintén különlegességnek számít hazánkban.
A gyümölcsökkel kapcsolatban pedig azt látom, hogy a biotermékek piaca mennyiségileg már telítődött, most a minőség terén lehet még fejlődni. Ezért új technológiákban gondolkodunk, hogy néhány éven belül akár a teljes ültetvényt lecseréljük.

Ez egy családi vállalkozás?

Igen. Valamikor együtt csináltuk, most úgy osztottuk meg, hogy a szüleimnek is van külön gyümölcsöse, és mivel én már a saját családommal élek, nekem is van külön földem. De gyakorlatilag az eladást és minden együtt történik, de külön műveljük a területeket. Több, mint 20 állandó alkalmazott dolgozik nálunk, szezonban akár 50 is. 2-3 hetet állunk meg egy évben, azon kívül folyamatosan megy a munka.

Köszönöm a beszélgetést!