Az olaszországi Ramazzini Intézet Cesare Maltoni Rákkutató Központja koordinálta azt a nemzetközi kutatást, melyben a vizsgálatok arra keresték a választ, hogy a glifozátnak és a glifozát alapú gyomirtóknak van-e tumorképző hatása a testtömegre vetített, „biztonságosnak” mondott mennyiség tartós bevitele esetén.
A tanulmány azzal a céllal készült, hogy tudományos háttérismeretekkel lássa el a döntéshozókat a glifozát rákkeltő hatásával kapcsolatban.
A Globális Glifozát Tanulmány kísérletei 2 éven keresztül folytak. A jóindulatú és rosszindulatú daganatok előfordulásának növekedését figyelték meg több anatómiai helyen a kontrollcsoporthoz képest. Ezek a daganatok a vér- és nyirokrendszerben (leukémia), a bőrben, a májban, a pajzsmirigyben, az idegrendszerben, a petefészekben, az emlőmirigyben, a mellékvesékben, a vesében, a húgyhólyagban, a csontokban, a hasnyálmirigyben, a méhben és a lépben alakultak ki. A leukémiás halálesetek 40%-a korai életkorban következett be, és más szilárd daganatok esetén is megfigyelték a korai halálesetek növekedését.
A terhesség alatti glifozát-kitettség a patkánykölyköknél növelte a korai leukémia előfordulási gyakoriságát és halálozási arányát, ami erőteljesen emlékeztetnek az emberi csecsemők mérgező vegyi anyagokkal szembeni nagyfokú sérülékenységére.
A kutatás eredményeiről bővebben ITT olvashatunk.
Glifozát és környezet
A glifozát válogatás nélkül tesz tönkre minden fotoszintetizáló szervezetet, vagyis minden növényt. Ahol pedig nincs elsődleges szervesanyag előállító, ott az egész életlánc összeomlik. Génmanipulációval létrehoztak azonban glifozáttűrő fajtákat. Ahol ezeket termesztik, még gátlástalanabbul lehet vegyszerezni.
A méhek szervezetét bizonyítottan károsítja a glifozát, a beporzók számának csökkenése pedig beláthatatlan ökológiai és gazdasági következményekkel jár.
Glifozát és egészség
Szokványos (nem ökológiai) gazdálkodásban glifozát alapú gyomirtók használata általános gyakorlat és hatalmas felhalmozott készletek lapulnak méregraktárak mélyén. A vegytiszta glifozátnál jelentősen toxikusabb lehet a készítményként megvásárolható, vélhetőleg azért, mert a segédanyagok jobb oldódást, ezáltal nagyobb mértékű felszívódást eredményeznek. Épp ezért kiemelkedő jelentőségű, hogy a Globális Glifozát Tanulmány keretein belül nemcsak tiszta glifozáttal, hanem a kereskedelemben kapható készítményekkel is elvégezték a kísérleteket.
A glifozát alaposan gyanúsítható a bélmikrobiom károsításával. A bélflóra és az egészség közötti kapcsolatot az utóbbi években kezdi alaposabban megismerni a tudomány. Bár a kép korántsem teljes, azt biztosan tudjuk, a felborult mikrobiális egyensúly számos betegség kialakulásához vezethet.
Engedélyhosszabbítás szigorítással
Bár a glifozátot korábban is a potenciális rákkeltők között tartották számon, az EU Bizottság 2023 decemberében további 10 évre engedélyezte mezőgazdasági felhasználását.
Részleges eredmény, hogy állományszárításra már nem használható.
Forrás:
planetz.hu
glyphosatestudy.org
Kapcsolódó cikk:
A glifozát igenis káros a méhekre