Egyre szélesebb körben ismert az a tény, hogy világszinten pusztulnak a méhek. Ahogy az is kezd nyilvánvalóvá válni a közvélemény számára, hogy ennek rendkívül jelentős kockázata van a teljes élelmiszerláncra.
Európában a termesztett növények 80%-a számára szükséges a rovarok általi megporzás. A méhek megporzó tevékenysége nélkül az általunk fogyasztott élelmiszerek egyharmada eltűnne a boltok polcairól. De milyen a hazai méhállomány helyzete és mit tehetünk, hogy megakadályozzuk ezt a tendenciát?
Mikor méhekről beszélünk, fontos, hogy tudjuk a háziméheken (Apis mellifera) kívül hazai viszonyok között több száz vadméhfaj (dongók, magányosméhek stb.) vesz részt a virágos növények megporzásában és ezen keresztül a termésképzésben. Gyümölcsfáink, cserjéink és zöldségnövényeink nem hoznának nélkülük olyan mennyiségben és/vagy minőségben termést, mint ami elvárható, és az állatok takarmányozása szempontjából rendkívül jelentős lucerna sem hozna magot, ha egyes vadméhfajok eltűnnének. Márpedig a háziméhek számának csökkenését okozó negatív hatások rájuk is ugyanúgy hatnak, ráadásul a vadméhek számára nélkülözhetetlen élőhelyek is csökkennek. Ezen fajok számára ugyanis létfontosságú, hogy legyenek olyan természetközeli, és kevéssé zavart élőhelyek melyeken fészkelni tudnak és ahol megtalálják a számukra szükséges forrásokat.
A Szent István Egyetem Növényvédelmi Intézetével, Állattani és Állatökológiai Tanszékével, valamint az MTA Ökológiai Kutatóközponttal arra a kérdésre kerestük a választ egy hazai kutatásban, hogy almásgyümölcsöseinkben milyen számban találhatóak meg az alma megporzásában rendkívül jelentős szerepet játszó művészméhek (Megachilidae). Továbbá arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy az almáskerteket körülvevő természetközeli területek alkalmasak-e arra, hogy ott a művészméhek a kedvezőtlen időszakot is átvészelhessék és így a gyümölcsösök megporzásához hozzájárulhatnak-e. Ez a kérdés azért rendkívül fontos, hogy megtudjuk, ha a gyümölcsösökben nem elegendő a vadméhek száma, a természetközeli területek tudják-e biztosítani ezeket a gazdaságilag is fontos fajokat a mezőgazdaság számára.
A felméréseket 2017-ben végeztük el a Börzsöny-hegység körüli 8 almás gyümölcsösben (köztük egy biológiai gazdálkodás). Fészekcsapdákat helyeztünk ki a művészméhek számára a 8 gyümölcsösben és azokhoz közel 8 természetközeli területen, mindenhova négyet-négyet. A fészekcsapdák valójában 10×20 cm-es PVC csövekbe helyezett nádszál kötegek voltak, melyek fészkelési lehetőséget nyújtottak a művészméhek (és más hártyásszárnyú [Hymenoptera] fajok) számára. Ezek a magányosan élő méhfajok ugyanis elszáradt növények üreges szárába építik meg fészküket, azaz ivadékbölcsőiket, amibe egy-egy utódjuk számára külön-külön, sárból, gyantából, növényi szőrökből vagy levelekből kis kamrákat készítenek, melyekben nektár és virágpor keverékét halmozzák fel. Így számukra a nádkötegek alkalmasak fészek építésre. (Ilyen nádkötegek, vagy kifúrt fatuskók kihelyezése tavasszal a kis kertekben, de még városi környezetben is odacsalogathatja ezeket a hasznos méheket.)
Az almásokba kihelyezett fészekcsapdák egy karón
A fészekcsapdák kora tavasztól őszig a területen voltak, ezután pedig begyűjtöttük őket és a tél folyamán minden egyes nádszálat egyesével felbontottunk, hogy lássuk milyen fajok ivadékai (lárvák, bábok vagy hibernálódott kifejlett méhek) találhatóak benne. Ezekről gondosan feljegyeztünk mindent, meghatároztuk őket, majd visszazártuk a nádszálakat, így a vizsgálattal nem pusztítottuk el őket.
Az ivadékbölcsők száma (db) a két élőhelytípusban (A=almás gyümölcsösökben, T=természetközeli területeken) külön a magányos darazsak és avadméhek. Mindkét fészkelő csoport jelentősen több ivadékbölcsőt készített a természetközeli területeken (T).
Összesen kb. 8200 nádszálat bontottunk fel, ami több, mint 16 ezer fészkelési lehetőséget jelent. 1694 nádszálban találtunk elkészült fészkeket, ebből 1510 fészekről tudtuk megállapítani, hogy mi készítette. Ezek felét vadméhek (főként művészméhek) készítették, másik felét pedig magányos darazsak. A két csoport közel áll egymáshoz, mindketten a hártyásszárnyúak rendjébe tartoznak és hasonlóan építik fel ivadékbölcsőiket, fészküket. Etológiai (viselkedési) szempontból a fő különbség, hogy míg a méhek imágói és lárvái egyaránt nektárral (és virágporral) táplálkoznak, addig a darazsak lárvái ízeltlábúakkal (pókok, hernyók, bogár lárvák stb.).
A fészkek felbontása során kiderült, hogy a fészkek egyharmada valamilyen mértékben parazitált volt, tehát a méhek és darazsak ivadékain számos parazita faj táplálkozott, de nem pusztították el a teljes populációjukat. Ami azonban még fontosabb, a természetközeli területeken, erdők és mezők határán elhelyezett fészkekben szignifikánsan (statisztikailag kimutatható különbséget tapasztaltunk) több fészket készítettek a vadméhek és a magányos darazsak is. Ez jól mutatja, hogy a természetközeli területek sokkal nagyobb egyedszámú és fajgazdagabb méh és darázsközösségnek biztosítanak élőhelyet.
A fészekcsapdák (nádkötegek) alkalmasak voltak művészméhek és magányos darazsak fészkelésére. A nádszálak üreges belsejébe készítették el ivadékbölcsőiket, ahol utódaik kifejlődtek.
Hogy ez miért lehet így? Könnyen ráfoghatnánk arra, hogy a gyümölcsösökben alkalmazott inszekticidek (rovarölő szerek) és más peszticidek (növényvédő szerek) hatnak negatívan a vadméh-közösségekre. Bár ezek alkalmazása bizonyítottan kedvezőtlen a méhek számára, a kép ennél árnyaltabb és fontos, hogy erre a biogazdálkodók is odafigyeljenek. A méhek számára az alma (vagy más kultúrnövény) virágzásának ideje alatt ugyan korlátlan mennyiségű élelem (nektár és virágpor) áll rendelkezésre, ez azonban csak nagyjából két hétig tart, és utána nem találják meg a szükséges élelemforrást a területen. Ha mégis találnának a sorközökben virágzó növényfajok között megfelelő mennyiségű táplálékot, akkor azonban a fészkelő helyek hiánya korlátozná a számukat, nem is beszélve a gyakori zavarásról és a fészekanyagok (sár, növényi szőrök stb.) hiányáról.
Eredményeink és a szakirodalom alapján arra következtetünk, hogy még Magyarországon is – ahol a vadméhek faj- és egyedszáma relatív magas – szükséges a méhek támogatása a gyümölcsösökben még a biogazdaságokban is. Virágsávok vetésével a sorközökben, mezsgyék meghagyásával, fészkelési lehetőség biztosításával rendkívül sokat segíthetünk ezeknek az igazán hasznos „jószágoknak”, hogy növeljék termesztett növényeink megporzásának sikerét. Azaz a méhek diverzitásának és számának növelésével nem csak a természet, de a termelők is jól járnak.
A fent leírt kutatás eredményeit angol nyelven, tudományos szaklapban publikáljuk. A cikk várható megjelenése: 2020. Különös köszönet Dr. Kovács-Hostyánszki Anikónak (Ökológiai Kutatóközpont), Dr. Sárospataki Miklósnak és Dr. Szalai Márknak (Szent István Egyetem, Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar) a kutatáshoz nyújtott szakmai segítségükért.
Bihaly Áron PhD hallgató
Szent István Egyetem,
Biológiatudományi Doktori Iskola
Biokultúra 2019/4-5